2016. nov. 13.

Pap Gyula (1843-1931): Az én dalom




- Uhland után –

Talán kedvet soh’sem találok,
Hogy mindig ily bus énekem?
Oh nem! egykor a lenge álmok
S a dal virultak éltemen.
Forró szerelme kedvesemnek
Vidámitá ifju korom;
Mit a reggel megigért, azt az
Est megadta mindenkoron.

Csak egyszer add még vissza kedvem
Tündöklő ég, vidám patak!
Mező – vagy illat gyönge kelyhen –
Kert és ti szép virággallyak.
Ti  vagytok annak hű tanui,
S mindnyájan hallottátok ezt,
De ti csak ugy szótlan busultok,
Im bájatok is hullni kezd.

Te hozd tehát azt vissza nékem,
Ki távol is hozzám közel...
Lelked ott jár a gyermekéven
S a szép multra emlékezel.
Hogy mindent fölleltünk egymásban
S nem kerestük a gyönge szót...
És óráinknak gyors folyója
Szabad dalhangokká futott.

Hogy elváltunk, kopár lett minden,
És én magamba zárkozom,
Csak ha lantot verek szeliden,
Ez nékem összes vigaszom.
Nem maradt más, csak bus szavakban
Megdallani a multakat,
Sovár szivvel remélni, hogy még
Keblemben uj szerel’m fakad.

Forrás: Hölgyfutár VI. évf. II. félév 11. sz. 1864. augusztus 4. csütörtök

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése