Ez a világ zajos kocsma, jó tágos,
Benne a sors az örökös kocsmáros:
Éjjel, nappal tele vagyon vendéggel,
Öreg, ifju, gazdagok, és szegénnyel.
Ez utósok között vagyok magam is,
De a goromba kocsmáros olly hamis;
Nem tudom, mivel keveri italom?
Ollyan keserü, hogy meg nem ihatom.
És ha néha el-elszánom magamat,
Hogy fejéhez vágom a poharamat;
Hozzám simul szép kis lánya – a remény,
Megcsókol, és igy biztatgat a szegény:
Csillapitsd le jó fiu nagy haragod,
Csókomtól majd megédesűl italod;
Erre én egy jobb jövendő fejében
Poharamat fenékig kiüritem.
Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 8. sz. jan. 10. csütörtök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése