XII.
Átváltozom nemsokára.
Levetem e bus alakot.
És az leszek, miből az úr
Keze egykor megalkotott.
Virág és fény, harmat és láng
Alkotá csak szivem, lelkem.
S hol mind e négy egymásba forrt:
Ott gyult ki e hű szerelem.
Oh! lány, miből vagy teremtve,
Hogy neked ez még se tetszett?
A kép, mit egy tündérálom
Csalárdul fest – lehet-e szebb?
E szerelmet szétolvasztom.
Legyen, mi volt, minden része,
Virág és fény, harmat és láng
Lesz belőle, ha elvérze...
E szép tájra kellett jönnöd:
Hogy meghalni ide jőjek.
Mi néked egy paradicsom:
Jó lesz nekem temetőnek.
Lesz itt virág... hervadatlan
Virágokon lehet járnod,
Szivem nyilik e virágon:
Ne bántsd, szeresd a virágot!
S a fény, mit a kék égi bolt
Reád mosolyg lépten nyomon:
Megdicsőült lelkem lángja...
Lépteid megaranyozom.
S ez a szép táj, e szép vidék
Lesz ragyogó menyországom.
Igy lesz szivem, lelkem veled
A virágon, a sugáron.
Meg ne sirass! a Balaton
Hullámai megsiratnak.
Reám se nézz! reám tekint
A kék égről egy-egy csillag.
Ne szólj rólam egy hangot is:
A csalogány megemleget.
Ezt dalolja estalkonyon:
Ki már nem él, -
szeret... szeret...
XIII.
Ha van fenn a csillagok felett
Egy jobb világ, egy szebb haza:
Vegyék szárnyukra hű lelkemet
Az angyalok s vigyék haza.
Az angyalok sugárzó nyomán
Fényre válnak a fellegek,
Miért éltem is megátkozám
Igy ragyogjon majd vissza hozzám
A bus, sötét emlékezet.
Minden egy köny, mit elsirt szemem;
Hogy eloltsa azt a lángot,
Mit felgyujtottak a lelkemen
Kék szemedből jött villámok.
Minden egy köny harmatcsepp legyen,
Gyémánt az est aranyához;
Hogy lásd, mi gazdag volt a szerelem,
Mi könyeivel ily fényesen,
Tisztán köröl beszivárványoz...
Ha igy hagylak el: nézz utánam,
Kisérjen egy tekinteted,
S csak igy bucsuzzál: „még
korán van!”
Bevárom az ítéletet.
Bevárom a végitéletet,
S ha igy szólt az Úr szent szava:
Tulvilágom legyen kék
szemed!...
Üdvösség lesz a bu is veled,
És nem vágyom soha haza!
Forrás: Hölgyfutár VI. évf. II. félév 12. sz. 1864.
augusztus 7. vasárnap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése