Szól hozzám a büszke nap:
Van-e nálam boldogabb?!
Lányai a kikeletnek
Reggtől estig rám nevetnek
Elpirulva édesen,
S este, ha nyugodni térek,
Lombos ágon a zenének
Bucsudalt zengnek nekem.
Szól az illatos virág:
Nincs, csak nálam boldogság,
A mosolygó nap sugára,
Kelyhem fényes biborára
Szerelmesen letekint
S ha a kéjtől lankad bája,
Égi harmat hull reája
Szép, virító lesz megint.
Halkan sugva szól a szél:
Boldogság csak bennem él;
Búgó gerlék, csacska fecskék,
Hollófürtök, hókezecskék
csókjaimban fürdenek
Csókok között foly le éltem
S hogy ha napjaim’ leéltem
Égbe csókközt röppenek.
Némán ülök,- hallgatom,
És mosoly kel ajkamon:
Árva lények, ám higgyétek.
Ha lánykám nem a tietek
Hogy lehettek boldogok,
Meghagylak e balga hiten
Ah! de érzem, érzem itt
benn
Hogy boldog, csak én
vagyok.
Forrás: Hölgyfutár VI. évf. II. félév 9. sz. 1864. július 28.
csütörtök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése