Megteltek a város öreg temetői,
nem tudnak a holtak egymástól elférni.
Kétszáz hosszú éve idetért mindenki,
szerszámát letéve, örökre pihenni.
Az új halottaknak új helyet kerestek
s most ott gyűlnek sorra fejfák és keresztek.
A többit bezárták, a régit, a hatot
s ott maradt magára a temérdek halott.
Azóta, mint az ár, terjed a természet,
vadonná formálja vissza az egészet,
a síron buja fű nő, elkorhad a fejfa,
s Mindszent napján mindig kevesebb a gyertya.
Ilyen ó-temetőn járok mostanába,
s látom, napról-napra fogy a sírok száma.
Az új temetőbe kerül a sok márvány,
csak a s z e g é n
y holtak maradnak ott árván.
Itt egy néni fekszik, Portörő Péterné,
de urát, ki túlélte, nem temetik mellé.
Töpreng: ha ő itt lesz, a párja meg máshol,
hogy lelik meg egymást a feltámadáskor.
Ötven év se múlik, nem lesz itt temető,
kövér kalászt arat majd a szántóvető,
vagy gyorslábú gyermek űzi a lepkéket.
Átlép a halálon a győzelmes élet.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendáriom XLVII. évf. 1. sz. 1947.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése