Lombhullató ősz idején
Édesanyám meghalt szegény.
Imádságos drága lelke
Visszaszállott az egekbe.
Elhagyottan, koldus-árván
Ülök nyűttes betegágyán,
Kihűlt kezét szorítgatom,
Ébresztgetem, szólítgatom.
Édesanyám, ugy-e, látod
Ezt a nehéz árvaságot?
Ennyi gondban, ennyi bajban
Mért is hagytál egymagamban?
Olyan jó volt, olyan szép volt,
Napsugaras volt az égbolt,
Körülöttem jártál-keltél,
Öreg zsoltárt énekeltél.
Hogy hideggé vált az élet,
Te adtad a melegséget,
Én is adtam, amit adtam:
Örök adósod maradtam.
Tudom, eljött, itt az óra,
Készültem a búcsúzóra,
Mégis nehéz búcsút venni,
A koporsód után menni.
De már ezt ő mind nem hallja,
Magzatának könnye, jajja
El nem űzi azt az álmot,
Mit a halál rábocsátott.
Édesanyám, Isten
hozzád!
Lehanyatlott kezed, orcád
Megcsókolni lehajoltam:
Köszönöm, hogy fiad voltam.
Egyedüli néma gyászban
Mikor a szemét lezártam:
Lement a nap, hullott rája
A halál vak éjszakája.
Forrás:
Debreczeni Képes Kalendáriom XLVI. évf. 46. sz. 1946.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése