Mindig halott volt ez a város,
de nekem valaha élt,
erősen éreztem benne mindent,
bánatot és szenvedélyt.
Ismerősek voltak az utcák,
szerettem, féltem embereit,
fullasztott, szűk volt, de valóság:
a vágynak bőven volt tere itt.
Most az ízek, illatok régiek,
kábít a színdús, alkonyi ég,
de nincs lélek a vészsújtotta kövekben,
nincs sehol menedék.
Hiába rovom estig földjét,
csak pora van már, nincs mámora,
talán az élők sem élnek itt,
a gyásznak sincs igazi tora.
A holt Brügge lehetett ilyen,
minő most te vagy Debrecen,
némán járom bús utcáidat
s emlékezem, emlékezem…
×) Debrecenben született és itt indult el költői pályája, de
1934 óta a fővárosban él. „Jó volna már őszintén szólni” című verskötete
1937-ben, „Változatok egy témára” című pedig 1941-ben jelent meg. Az alább
közölt vers sajtó alatt lévő „Vágy és veszély” című új kötetéből való.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése