Kié a rossz, kié a jó:
Hallgass meg, ó Mindenható!
Felettünk mindig kék az ég
S nem volt egy csöpp eső se rég.
Miért is adtad gyönyörül,
Ha rajtunk meg nem könyörül?
Éget napot fejünk felett
S nem úsztat barna felleget.
Kigyújt ezernyi csillagot,
De nem hullat bú harmatot.
Ha nincs eső: nem lesz kenyér,
Se fekete, se hófehér.
S ha nem búg csépléskor a gép:
Ínségszülötte lesz a nép.
S mily szörnyű ajkán a beszéd,
Ha káromolja Istenét!
Ó jaj, ha bűnt bűnnel tetéz,
Míg elkárhozva égre néz!
Én Istenem, nézd, a határ
szomjan eped régóta már,
Sír a kalászos rónaság,
ha rendet benne ki se vág.
A gulya, ménes nem legel:
Kiapadt kút mellett delel,
és minden élő tudja már,
hogy végítélet ez a nyár,
Ha meg nem nyílnak az egek
Tömlőiként a fellegek.
Virágtalan ravatalon
Fetreng az ember és barom,
Belé a lélek hálni jár,
Nyitott szemében a Halál.
Ne nézd a bűneink sorát,
Ki haragodnak ostorát
Rajtunk méltán suhogtatod…
De meddig tart még haragod?
Csak annyi jót engedj nekünk,
Hogy ahány könnyet a szemünk
Eleddig hullatott, Atyánk:
Hullasd az égből vissza ránk!
Ki vagy a sírók istene:
Imánknak ez az Ámene.
Debrecen, 1947. a nagy
szárazság idején.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése