- Harmathy Ferenc martinkai szőlejében –
Öreg diófa, mikor utoljára
Ültünk árnyékos lombjaid alatt,
Zsongott bennem már akkor ez az ének,
Míg sok-sok meddő évem elszaladt.
Tudom, vígabb lett volna, hogyha akkor
Melegiben kerítek rája sort,
Megül a tépett lombon a madár is
Hallgatva, kit a szélvész elsodort.
Talán kihűlt a hű baráti szív, mely
Derűjével ott úgy körülölelt?
S ki a fejét még ráfektetni vágyott
Csalódva benne, jéghidegre lelt?
Nem halt el a barátság égi lángja,
Mely ránk megannyi víg órát hozott,
Csak az idők járása lett csalóka:
Tavaszt jósolt, de télre változott.
Hová lett a szemünk cikázó fénye?
Hová lett a dal ajkunkról, hova?
Mint őszi erdő lombjait ha veszti,
Elszállt a vidámságunk, el tova.
Mikor is volt? Lehet tíz, vagy húsz éve?
Az a gyönyörű nyári délután?
Megült a nap hulló aranysugára
A vén diófa rezgő sudarán.
én is még akkor ifijonti hévvel
Kedvem derültén pedzettem e dalt…
Nem volt azóta nyár sem, az utolsó
Kacagó rím is tört szívembe halt.
Ki tud dalolni, míg homályba hulló
Temetőkerten visz az útja át?
Hol csendre int a sírok bús magánya
S némítja hangos életünk szavát.
Virág nyit ott is minden új tavasszal,
Mézet szed ott is döngicsélve méh…
Fészket rak ott is a madár dalolva
S mi benne fájó, mind a szívemé.
Kik átöleltük egymást vigadozva,
Hol vannak ők? És hányan vannak itt?
Emléküket a lelkünk simogatja
S egy fátyolos hang azt susogja: csitt!
Hervadt az arcunk, míg idézzük őket…
De én a csendet mégis megtöröm:
Fel a fejünkkel, hisz mienk az élet!
Nekünk virul virága, az öröm!
Hej, gazda! Bár a vész megülte pajtád,
Maradt még egy kis búfelejtetőd?
Telek múltán a szíved koszorúzza
Lányod, fiad és hű szerelmű nőd.
Ím, ez öreg diófa a tanúm rá:
Mosolygó dalt ígértem hajdanán.
Mosolyog már a nyári nap felettünk
S dalos madárnak fészke ring a fán.
Munkálkodik a szőlők nagy Kapása!
Kapája élén hullnak a gazok,
Akik a gazdag szüretet kivárják:
Azok lesznek a boldogok, azok!
S te vén diófa, nagy idők tanúja,
Virulni még sokáig lássalak:
Áldj meg minket lehajló lombjaiddal,
Mint ahogy én téged megáldalak.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése