Új élet mocorog, készül e világra,
útra készen már édesanyja hasában,
várok rá szívem minden szeretetével,
vágyom már rá, hogy ölelhessem gyengéden.
Bence, Vince, Dániel, Benjamin vagy
Dávid,
mi legyen a neve, foglalkoztathat bárkit,
nekem már mindegy, majd eldöntik
szülei,
csodálom az ultrahangon pici füleit.
Pufók kis arcocskáját, fitos orrocskáját,
állítom, hogy látom pihe hajacskáját,
sőt sejteni is vélem, kire hasonlíthat,
szerintem követi a „namama”-vonalat.
Figyelem magzatsorsát, ahogy csak tudom,
lesem a telefont, ha megcsörren, futok,
rohanok majd egyből a Wiener-Walzerhez,
sürgetem: repíts Bécsbe a gyermekemhez!
Ott szeretnék lenni, megélni a csodát,
kislányom és a vőm boldog állapotát:
amint átélheti az élet értelmét,
ölelheti drága újszülött gyermekét.
Az idő múlása egyre lassabbnak tűnik,
az óramutatók idegeimet nyűvik,
még mindig két-három hetet kell várni,
nehezen, de kibírom, történjen bármi!
Addig nyitott szemmel nappal is álmodom,
egyre kisfiú unokámra gondolok,
átölelném én már az egész világot,
kisunokámat én oly boldogan várom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése