I.
’Nem hallod-e mint sohajt
A szél a falevelen?’
„Csak hangodat hallom én
Oh kedvesem, édesem!”

’Nem látsz-e ott csillagot
Mint hull s alszik a habon?’
„Csak szemedet látom én
Oh ragyogó csillagom!”

’Nem érzesz-e sejtelmet,
Mely fáj nem tudni miért?’
„Csak szerelmet érzek én -
Szerelmet szerelmedért!”

II.
Szellő bus sohjtásából
Szélvész lőn a habokon,
Csillagból villám az égen,
És a sejtés fájdalom.

Hullámzajban, villámfénynél
Küzd az ifju csolnakán:
Lassu dallal, mécsvilágnál
Vár az epedő leány.

Hallod-e mit hal el az ajk
Végső hangja: szerelem?
Hallod-e mint ébred a dal
Édes ríme: kedvesem?

III.
Csillagos ég, lágy szellő…
Sötét, ölő fájdalom…
Parton mereng a leány,
Holdfény a hullámokon.

Oly nyugtalan, úgy sohajt
A szél a falevelen.
A lány remeg és susog:
„Oh kedvesem, édesem!”

Fenn úgy ragyog egy csillag,
Majd hull s alszik a habon.
A lány remeg és sohajt:
„Oh ragyogó csillagom!”

A hullám és holdsugár
Rejtélyes titkokat kérd.
Mi uszik… mi hallik ott?…
„Szerelmet szerelmedért!”

Forrás: Losonczi Phőnix Történeti és Szépirodalmi Emlékkönyv, az 1849-diki háborúban földúlt és elpusztított Losoncz város némi fölsegélésére kiadja és szerkeszti Vahot Imre. I. kötet. Pest, 1851.