Tóth Endre (1824-1885): Egy koldushoz (Homérból)

 
Ne állj meg ajtóm előtt, oh ne állj…
Jöjj bé szobámba roncsolt idegen!
Hajítsd a hóra rosz általvetőd,
Maradj itt nálam benn a melegen.
Egyetlen szobám megosztom veled,
És meg, mi benne van minden kincsem…
Szívem szerelmét, zengő lantomat - - 
De pénzt nem adhatok… pénzem nincsen!

Hová lőn, egykor fényes palotád
Mit arany kalász ringatott körül?
Hová levének dús szigeteid,
Van é csak egy, van é a sok közül?
Felhíjam é a sorsot lantomon
Hogy ujból ismét reád tekintsen?…
Jer, egyél velem – száraz kenyeret - -
De pénzt nem adhatok… pénzem nincsen!

Kik elpusztíták minden vagyonod -
Hazádnak átkos ellenségei:
Megmondák é hová lőn hitvesed,
És véle szőke fürtű gyermeki?
Megverjem é dalommal az eget,
Hogy lángsebeidre enyhet hintsen?…
Jer, igyunk a forrás patakjából - -
De pénzt nem adhatok… pénzem nincsen!

Megszaggaták fényes ruháidat,
Midőn már elveszítéd jobb karod;
Egyedül állasz mint egy puszta ut,
E vándorbot lőn minden gyáymolod.
Megpendítsem é szilaj húromat,
Hogy minden mennybéli segélyt intsen?…
Jer, hadd emeljelek tűzhelyemhez - -
De pénzt nem adhatok… pénzem nincsen!

Ki mén a végzet börtönébe le,
Hogy megreszelje hazád lánczait?…
Én nem vezethetlek… ím v a k  v a g y o k…!
De lelkem fénye világot derít…
Hallod… hallod… az ének merre hí
Hogy emberi kéz meg ne érintsen?…
Jer… álmodjunk a szép szabadságról - - 
De pénzt nem adhatok… pénzem nincsen!!!

Forrás: Losonczi Phőnix Történeti és Szépirodalmi Emlékkönyv, az 1849-diki háborúban földúlt és elpusztított Losoncz város némi fölsegélésére kiadja és szerkeszti Vahot Imre. I. kötet. Pest, 1851.