Tárkányi Béla (1821-1886): Hunyadi László hamvai

 
I.
Lehajtja bánatos fejét,
S nem bír nyugodni hős Szilágy;
Mit úgy ohajt – nyugalmasabb
Leende a halotti ágy.
Szilágyi álma oly setét,
Átfutja minden vérerét.

Hunyadnak vértanú-fia
Biborruhában, véresen -
Úgy mint midőn irígyei
Kivégezék őt – megjelen;
S szép arcza bús vonásiban
Bosszúállás kérelme van.

Hogyan boszúlja meg Szilágy
A drága kedves vérrokont?…
Elvégzi… fölkel hirtelen
És befutá az árva hont…
Szilágy boszúja nagy s nemes,
Hozzá s Hunyadhoz érdemes.

Rákosra gyűjtve híveit
Felszóla: „Mátyás a király!”
S utána negyven ezre szól
Éltetve: „Mátyás a király!”
Éltette őt sík, völgy, orom,
S éltette őt az árva hon.

Szilágy pihenni dől le most,
De álma szintoly iszonyú,
Rémítve újra megjelen
Hunyad fia, a vértanú,
S beszéli bús tekintete,
Hogy nyugtot még sem lelhete.

Szilágy ije3dve elrohan,
S a martyr sírboltjába megy,
Miért kisérti árnya őt? -
Hogy a koporsó mondja meg.
Meglátja a szent hamvakat,
S szemébe gyászos köny fakad.

II.
Mátyást éltette minden ajk,
És minden hű magyar kebel,
Áldást lengetve szárnyain
A hír örömmel terjed el.
De egy maroknyi gyászsereg
Halottat víve kesereg.

Erdély felé tart a csoport,
Előtte bús Szilágy megyen,
S Hunyad jobbjára téteték
A nyugtalan martyrtetem;
Budán nyugodni nem tudott,
Hős atyjához kivánkozott. - - 

Azóta a fiú s Szilágy
Mátyással együtt nyugszanak,
S Hunyaddal égi trón előtt
Buzgó zsolozsmát mondanak,
Kapisztrán nyitja meg a kart:
„Nagy isten! Áldd meg a magyart…”

Forrás: Losonczi Phőnix Történeti és Szépirodalmi Emlékkönyv, az 1849-diki háborúban földúlt és elpusztított Losoncz város némi fölsegélésére kiadja és szerkeszti Vahot Imre. I. kötet. Pest, 1851.