Berecz Károly (1821-1901): Kárpát alatt

1.
Áll még a hegy két hon határinál
S szirtes fejét magasba emeli -
Az ősz idő hiába küzd vele
Vad bérczein fogát kitördeli.
Él még a nép alatta egyfelől -
Mint ősszel a fa, lomb- s virágtalan -
Éjszak felé szabadság álmival
A harczmezőjén eltemetve van.
Mint barna sírkő áll a hon fölött
A melynek többé nem dobog szive -
Egykor talán mint kettős ravatal 
Fog állni e két hon határköve!…

2.
Mondják hogy gránitkebleden:
Gyöngy s drágakő meg nem terem;
Zöld fenyvesidnek éjjelén
A legszebb gyöngyöt láttam én.
Tán vad vihar volt messze tengeren
S szélvész tolá föl a tengerszemen?
Ha felzudúl a tenger kebele,
Fölhabzik a tó – így szól a rege;
S a szirtfenyéren, a tő partinál
Az útas gyakran tört deszkát talál.
Volt vad vihar, de vérhullámokat
Sodrott magával a nagy áradat -
Roncsolt hajó – szabadság volt neve,
A melyet űzött a sors szélvesze,
S míg széttörettek büszke árbóczi -
E drága gyöngyöt itt vetette ki. -

Forrás: Losonczi Phőnix Történeti és Szépirodalmi Emlékkönyv, az 1849-diki háborúban földúlt és elpusztított Losoncz város némi fölsegélésére kiadja és szerkeszti Vahot Imre. I. kötet. Pest, 1851.