Fodor József (1898-1973): Budapest, ősz

 
Alkonyodik, szép városom,
Szép Budapest, alkonyul;
Sárga útra, méla romra
Sárga-aranylomb borul.

Ablaktalan vén házakra,
Hol port sírnak tört falak,
Hol tetőtlen durva csonkok,
Vert gerendák mállanak.

Hull a rőt lomb, óva fedné,
Aranyfedél, halk fedél;
Fáját hagyva eltemetné
Sok sebét a falevél.

Ablaktalan szem homályát,
Vérző oldal üregét,
Szánja a fa – lombját sírván -
Házak pőre szégyenét.

Szánja a fa, szánja az ősz,
Szánja tán az Isten is,
Vad kénytől tört Budapestem,
Megvert a rossz, a hamis.

Nem szikrázik éji fényben
Büszke házak vén sora,
Nem pompáztat ősi várat
Ősz Budának távola.

Hallgat az ősz, sír a lombja,
Hűl az árnyék, nő az est;
Dideregve, tépve, rongyban,
Néz a ködbe Budapest.

Néz belé, vakon mereszti
Házak fényholt ablakát,
Ködből, szélből sírva sejti
Szép emlékek illatát.

Vén emlékre, méla estre
A lehulló nap ragyog;
Ősz alkonyban, vén emlék közt
Bús Budapest mosolyog.

Forrás: Budapest I. évf. 2. sz. 1945.