Reményi József (1891-1956) versei

VÁSÁRI KIKIÁLTÓ

Vásári kikiáltó vagy, górcső a hangodban a csend,
Eltitkolt csend, észreveszed emberben a lélekrákot,
Duhaj szemed, sötét szemed cézári titkot rejteget,
Mulat azon, aki tegnap ezüstkanalakat lopott,
Ma pediglen rajtad mulat, olcsó pénzért rád bámulhat,
Nem is pénzért, s közben eszed szélhajója, a szempillád,
Ugy megremeg, jaj megremeg, nincsen benned jóakarat,
De szereped orvosszeme a nyavalygókba belelát.
Hogyne tudnád, gyomron ütött emberi roncs, akit most látsz,
Tőled remél patikaszert, életvidám husvétmosolyt,
Vásári kikiáltó vagy, jajgatóknak adj gyógyulást,
Ne mellőzd azt, aki tegnap ezüstkanalakat lopott,
Beteg ő is, nyög a lelke, öröm-e a tolvajsiker,
Az ügyes kártyakeverő sem veszti el búbánatát,
Ne feledd el kikiáltó, minden-minden beteg ember,
Tanácstalan embertársad tőled várja a mákonyát,
Kacaja buzgó köhögés, nélküled csak  kóc a hite,
Tátott szájában a veréb, okos veréb nem keresne
Meleg fészket, jó pihenést, inkább messze elrepülne,
Igy veszett el az embernek verebek közt is hitele,
Vásári kikiáltó vagy, zűrzavarban fuldokoló,
Fonák testvéres mókája, néha meg mézeskalácsa,
Sokat igérsz, ne csak igérj, a tréfa biz csak akkor jó,
Ha nem viszed, jól tudod te, hitegetések túlzásba,
Szünj meg végre kiabálni, ideje valamit tenni,
Ember vagyok, gyötrődéssel a jegy árát megfizettem,
Nyisd ki a boldogságajtót, el akarok oda menni,
Ahol nincs többé betegség, hol többé nem kell szenvednem.
Ha orvos vagy, gyógyitsál meg, ha kalandor, takarodj el,
Ha őrhelyed cirkuszajtó, szerepedet megunhatnád,
Ha meg hiszed, nincs értelme törődni az emberekkel,
Méregital mámorába ennenmagadat fojthatnád.
(Cleveland, Ohio)

AMERIKAI MAGYAR 1933-BAN

„Két éves bor, igya meg,
Suba alatt vettem meg.”

„Ne vesse meg szalonnám,
Nincs kése? Itt a bicskám.”

„Volt szárnyasom, tehenem,
Most meg féltem kenyerem.”

„Ki bolondja vagyok én,
Vérbefulladt földtekén?”

„Abaujban is sírnak,
Errefelé is rínak.”

„Borunkat, azt igyuk meg,
Szalonnát, azt osszuk meg.”

„A tegnap sem igazgyöngy,
Alvadt vértócsa a föld.”

„De tegnap álmodhattam,
virág volt gomblyukamban.”

„Szekfű volt gomblyukamban.
Táncra perdült a lábam.”

„Minek is panaszkodok,
Sötétben botorkálok.”

„Holnap vagy holnapután,
Elmulik a vihar tán.”

„Két éves bor, igya meg,
Szalonnám ne vesse meg.”
(Cleveland, Ohio)

MAGAMBAN BAKTATOK

Magyarul irom a verseket,
A jajjok nem kapnak visszhangot,
Magyarul zengem az éneket,
Egyedül kongatok harangot.

Bogarak mászkálnak a földön,
Olykor emberrel találkozom,
Az igék repdesnek a felhőn,
Kevés lélekkel barátkozom.

Körkép az élet, látványosság,
Szeszélyes alkotó a végzet,
Lármás festményt pingál, de kórság
A körkép, ha tul soká nézed.

Magyarul irom a verseket,
Tüskéket tüzök a hitemre.
Magyarul zengem az éneket,
Bogáncs kapaszkodik szivemre.

Mégis a verssel borogatom
Reszkető lelkem, fájó fejem,
Verscsokor illatából iszom
A derüt, melytől megrészegedem.

Ha sohasem hallgatnak is rám
Véreim, hánytvetett magyarok,
A magyar szóban mégis hiszek,
Hogyha magamban is baktatok.
(Cleveland, Ohio)

Forrás: Magyar Írás II. évf. 5-6. szám 1933. május-június