Gulyás Pál (1899-1944): Győzd le a halottakat!

 
Könnyű az élők ellen küzdeni:
átdöföd a szívet, mely az életet veri,
s míg rekedten ordítsz diadalért,
ömlik a vér,
ömlik a vér!

Nézd csak a hadsereg!
Tattarara!
Ölik a testeket!
Tattarara!
Nézd csak a fegyverek csillogó kúpjait!
Ölik a testeket, a lélek burkait!

Könnyű a élőkön a győzelem,
de győzd le a halottat, ki nincs jelen
és mégis mindenütt jelen van
s megfojthat minden pillanatban!

A fák hegyén, nézd, mozog a levél,
mozog a levél!
Ki mozgatja? Hiszen a fa nem él,
a fa nem él!
Vigyázz, alattad indul a por,
föltámad és hirtelen eltipor!

Könnyű legyőzni, kiben harsog a lét,
de győzd le a temető nesztelenét!
Sírjából a halott kicsap,
koponyáján ködsisak!

Keze szellő, keze nincsen,
mégis átnyúl ereinken,
odasurran, odalebben,
hol a szív ingája rebben…
Észre se vetted s máris vérzik az est!
Meglassítod lépteidet…
Keze szellő, keze dér
s hull fölötted a levél!

Könnyü tombolni a lét erein,
de győzz az enyészet étherein!
Tombolj az étheri árnykezeken,
komor árnyon, hol elpihen a szerelem!

Nézd csak a lobogót! Büszke madár!
Lobog az életért és sorsa halál!
Hiába van fegyvere,
ércmozsara!
Meghal a hadsereg!
Tattarara!
Meghal a hadsereg!
Tattarara!

Forrás: Magyar Írás II. évf. 5-6. szám 1933. május-június