Ifj. Ungváry G.: Néprománc

Szomorún szól furulyája
A juhászbojtárnak,
Kebeléből a hangokon
Előtör a bánat.

Nem látja, s nem veszi észre
A nyája mint széled;
Nem hallja, hogy a lakziban
Minden kedvre éled.

Azt sem látja hogy kedvese
Menyasszony ruhában,
mint ül a vőlegény mellett
Némán, haloványan.

Édes multon téved lelke,
Ábrándok honában;
Nem is tudja mi történik
A kis szalmaházban.

Megy lassan a falu felé,
Zene hangját hallja;
Már tudja hogy kedvesének
Most a lakadalma.

És megy oda hova szive
Húzza, vonja őtet;
Meglátni a lakadalmat
S a vigadó népet.

Szól a zene bájos hangja
Táncol leány, s asszony,
A vőlegény halványodik
Jobban a menyasszony.
„Húzd rá cigány – szól a bojtár,
Húzd rá a nótámat!
E nótával megtisztelem
Vőlegény gazdámat.”

Szomorúan sír a hegedű
A cigány kezében,
Egy ragyogó néma köny ül
A bojtár szemében.

Közelít a menyasszonyhoz,
Sír az mint a gyermek,
Összerogy. Mély fájdalmában
A szíve reped meg.

A bojtár utolsó csókját
Lehelte ajkára,
Kiindult még egy pillantást
Vetett a mátkára.

És azután hegyen völgyön
Meddig szeme látott,
Ment mint a kárvesztett ember
Soha meg nem állott.
***
Mondják… sokszor holdvilágnál
Szép s csendes éjfélen,
Furulyaszó hallatszik a
Néma temetőben.

Forrás: Mátyás diák Könyvesháza. Közhasznú házikönyv a magyar nép számára. Szerkeszti Vahot Imre. I. füzet. Pest, 1857.