Zúg a föld, riadnak a fák is,
megkergült a határ,
száz tört bokor sír és sikolt,
villám tűznyila száll –
Ébredj, Szellemek Szelleme,
Mélység Ura, ki a sötét
anyag lelkében rejtezel
a titkos rétegekbe rég.
Ébredj s vesd szét hatalmadat
a völgyeken s az utakon.
A völgyeken s az utakon
vesd szét pörgő hatalmadat,
kergesd meg, aki megtagad,
tövestül, aki ellenáll
döntsd meg a rossz fát s űzd a vad
kórót a messziségbe, hogy
megemlegessen ez a táj.
S ó, jöjj el, árva ágyamon
hol fekszem s szomorú időm
sovány kenyerét majszolom,
szürkés szobámba – tört erőm
hogy felíveljen teveled,
hogy lássanak meg engem is,
hogy én is szétdobjam magam
a földeken s a tájakon,
hogy végre meghallják szavam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése