I.
a) Vajda János „híd” szerepe
b) A szerelem ihletője
II.
a) A Húsz év múlva című vers
b) A Harminc év után című vers
c) Az új nőtípus, az újfajta szerelem
III. Gina és Vajda sorsa
Vajda
János egyénisége rendkívül ellentmondásos volt. Életműve a modern magyar lírát,
a Nyugat nagy korszakát készítette elő. Előfutár, az első magyar költő, akinél
az álom, az éjszaka, az erdei magány, a belső látomások a kézzelfogható valóság
fölé nőttek. Költészete a magyar szimbolista és impresszionista líra irányába
mutat. Vajda János (1827-1897) a „híd” szerepét tölti be tehát Petőfi és Ady
Endre művészete között.
Vajda
költészetének „legjobb” és legszebb darabjai a Dina-szerelem élményének
hatására születtek.
Az
1850-es évek közepe táján ismerhette meg élete nagy szerelmét, Kratochwill
Georginát, akit verseiben Ginának nevez. A költő életében ez az esemény olyan
mély nyomot hagyott, hogy e szerelmet, mely viszonzatlan maradt, sohasem
heverte ki. Igazi, mély emberi és szerelmi kapcsolatot ezután már senkivel nem
tudott kialakítani.
Vajda
legismertebb költeménye a Húsz év múlva
(1876) című vers.
A
vers keretét a Mont Blanc-hasonlat adja. Ez Vajda korának elég közismert
allegóriája. A szokványos kép azonban itt szimbólummá válik. Kiegészül a
„csillagmiriád” metaforikus-szimbolikus költői kifejezéssel.
A
kezdő és a befejező kép ugyanaz: „Montblanc csúcsa”, „Montblanc örök hava” – ez
zárttá teszi a verset.
A
16 soros költemény két szerkezeti egységre bontható – a 8. sor után kezdődő
részt a „De” kötőszó vezeti be.
Az első gondolati egység a fagyos szív
érzéketlenségét, a rideg magányt és a büszke szomorúságot fejezi ki. Hiába
egészül ki a második versszakban a Montblanc leírása egy újabb költői képpel,
de a kihált, hideg szív már nem érez. Feltűnően sok a tagadószó ebben a részben
– a hiány, az üresség érzetét keltve; csak egyetlen megkülönböztető szerepű jelző
jelenik meg – „újabb”.
A második szerkezeti
egység
a „De” ellentétes kötőszóval kezdődik, ez fordulatot jelez. Érzelmileg,
hangulatilag ellentétben áll a megelőző résszel. A rég elfeledettnek hitt
szenvedélyes érzést a felidézett emlékkép szépségével lobbantja fel Vajda
János. Varázslat ez azonban, pillanatnyi és múló, a magány és a boldogtalanság
jegét már nem lehet feltörni. Itt már megjelennek a díszítő jelzők, amelyek az
érzelmi gazdagságot mutatják. A „hattyúi képed” kifejezés a gyengédséget érzékelteti.
A
vers rendkívüli műgonddal felépített, igazi remekmű. Vajda nyelvteremtő ereje a
versben magas művészi formát ölt.
Hogy
a kiégett szív mégsem az, aminek látszik, a nagy szerelem örökké tart, mi sem
bizonyítja jobban, mint Vajda másik verse: a „Harminc év után”.
Eben
a költeményben ismét feltűnik Gina varázsa. A mű e boldogtalan, beteljesületlen
szerelemnek az emlékét őrzi. Megerősíti azt a gondolatot, hogy Gina Vajda
számára többet jelentett egy szerelemnél. Múzsájává vált, aki végzetszerűen
végig kíséri egész életét. Hosszú évek eltelte után is fellobban lelkében a
kiolthatatlan szerelem.
A
fentiek bizonyítják, hogy a 19. század második felének szerelmi költészetében
megjelentek az új élet, a polgári társadalom másfajta nőtípusai. A szerelem már
nem lelki harmóniát jelent, hanem gyötrő, égető, pusztító testi szenvedélyt. A
nő gyakran ellenfél, aki inkább csillapíthatatlan, kínzó szenvedést okoz, mint
nyugalmat.
Ennek
az újfajta szerelemnek az ábrázolása legerőteljesebben Vajda lírájában jelentkezik.
A Gina-ciklus a modern szerelmi érzést elsőként ábrázolja irodalmunkban.
Valójában Gina az anyagi jólét érdekében a „bukott nő” szerepét is vállalta,
így Vajda örökre elveszítette őt, mégis évtizedeken át hűségesen írta hozzá
szerelmes verseit. Idővel a szerelem jelképpé vált Vajda János számára: a
messze tűnt fiatalságot, a boldogság utáni vágyakozását jelenti.
VARGA
ZSUZSANNA
Forrás: Varga Zsuzsanna:
Házi dolgozatok könyve 3. – A realizmus irodalmából – Szerkesztette: Maczák
Edit - ITEM Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése