Az élettengeren pusztít az orkán…
Vízporrá őrli a gyönge habot!
Százszor is megtorpan, százszor is támad…
Pusztító karma sziklába kapott!
Jaj, aki gyönge…
Jaj, aki fél!
Füledbe ordítja dühöngő dalát!
Az ima és átok… szörnyű akkord!
Halálba indulók ajkán a zsoltár:
Riadt sikoly, amit elébed hord!
Jaj, ki most gyönge,
Jaj, ki most fél!
S sziklaként állnak a megbízó lelkek!
Orkánból? Vihar lesz! – Viharból? Szél!
S hárfázva játszik a jegenyék során:
Titkokat súg és – jövőről mesél!...
Boldog, ki erős,
Sohasem fél!
És reszket a szellő a napfény ölén,
Lepkékkel játszik, illat az ágya…
Suttogó szavakkal simítja arcod
S felzokog lelkednek égő vágya!
Négy folyónk rónáján meghalt a halál…
Fakadó tavaszban az élet él!...
Boldog, ki erős – ki hisz és remél!
Forrás: A Természet 22.
évf. 15-18. sz. 1926. aug. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése