Karácsony! – fáradt lelkek legszebb álma,
Röpítsd a lelkem szárnyait!
S míg lelkem szárnyán száll a hit:
Vezesd a kisded Jézus otthonába
Elfáradt lelkem álmait…
Ünnep! Fenyődnek gyertyalángja lebben
S behint fényével sok szobát…
S ahogy elnézem a csodát.
Ott látom messze, messze Betlehemben
A kisded Jézus templomát:
Parányi félszer s benne rozzant játszol:
Szalmázott mélyin szendereg
Az értünk eljött Szent Gyerek
S körötte bölcsek s sok kíváncsi pásztor,
Ajándékosztó emberek…
S míg nézem képét messze Betlehemnek,
A Jézuskához térdelek
És kérem: Istent kérje meg,
Hogy árva, tépett, síró Nemzetemnek
Fohászát hallja s értse meg!
Szent láng! Karácsonyestnek gyertyafénye,
Terülj el kis Hazám felett!
Olvaszd le róla a jeget!
Ne hagyd tovább a szívetgyötrő télbe,
Mikor karácsonyt emleget.
Szent est! Örömnek áldott ünnepestje,
Szeresd a vérzett lelkeket,
Tégy boldoggá egy Nemzetet,
Amelynek nem volt régen napkeletje.
Mióta él, csak szenvedett.
Terítsd el fényed meglopott határon!
Ragyogj, sugározz keleten!
Hol bánat ül a lelkeken:
Legyen egy új, egy boldog, szent karácsony
S az öröme örök legyen!
Budapest, 1925.
Forrás: A Természet 21.
évf. 21-24. sz. 1925. dec. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése