Mily tréfa az, ha a matrózok elfogják a
Hatalmas albatroszt, e büszke madarat,
Mely mindig gondtalan s hűséges útitársa
Minden hajónak, mely a sósvizen halad!
Alig, hogy lába ér fedélzet padlójára,
A lég királya más bukdácsol s felborul,
Szánalmasan lelóg két hószín, büszke szárnya,
Mint fáradt evező, mely kézből majd kihull.
A lég utasa, nézd, most önmagának roncsa,
Oly szép még az imént, most világcsúfja lett!
Az egyik füstöt fú csőrébe, hogy bosszantsa,
Bicegve táncot jár a másik és nevet!
A költő is olyan, mint a felhők királya,
Viharral szembeszáll és szárnyal magasan,
De amint visszatér újból a föld sarába,
Saját szárnyaiban megbotlik untalan.
Franciából fordította:
Zoltán Vilmos
Forrás: A Természet 21.
évf. 5-6. sz. 1925. márc. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése