Félegyházán, kis koromba,
Játszadoztam a homokba.
Finom porát égnek hánytam,
Aranyesőjébe álltam
S szőke hajam ahogy ázott:
Kikacagtam a világot.
Félegyházán, forró nyáron,
Lepkék szálltak a virágon.
Kígyósziszről mézet loptak,
Fodormentán lustálkodtak.
S a sok lepke ahogy játszott:
Kikacagtam a világot.
Félegyházán, széles teste,
Sárkányoztunk versenyezve.
Sürgönyt raktunk a fonálra,
Üzentünk a Mennyországba.
S míg a sárkány égig szállott:
Kikacagtam a világot.
Félegyházán, a határban,
Amerre sok szarkaláb van,
Tarka csokrot szedegettem,
Közepébe mályvát tettem.
S hogy egy darázs rámkiáltott:
Kikacagtam a világot.
- Félegyháza más azóta!
Szomorúbb ott már a nóta…
Házak előtt akác nincsen,
Nincs, ki fehér álmot hintsen.
Eltört a mult aranyfája…
Meghalt ajkam kacagása…
A határban minden csendes,
Tarka lepke alig repdes.
Homok helyett kőből az út,
Minden házban bent van a kút.
A papsajt se nyit virágot…
Megkönnyezem a világot…
Félegyházán nincs, ki ismer!
A torony tán félre is ver,
Ha az utcán végig megyek
S ismerősöket keresek;
Idegen az öreg ház ott…
Megkönnyezem a világot…
Csak egy fejfa a temetőn
Hajlik felém megismerőn:
Nagyapámnak vén fejfája,
S a ráhajló fűzfa ága
Hint lelkemre imádságot…
- S megkönnyezem a világot…
Forrás: A Természet 21.
évf. 19-20. sz. 1925. nov. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése