Egy felhő száll az égen át, a magva éj, a széle fény,
Egy csónak úszik a folyón és benne magam ülök én.
Most kél a hold, ezüst paizs, sugáresője földre hull
És tükörképe reszketőn a folyó szinén elvonul.
Világos lesz a felhő most és ezer fénykévét ereszt,
Szívemben szűn a fájdalom – óh! drága hold, te tetted ezt!
Ford.: Zoltán Vilmos
Forrás: A Természet 22.
évf. 7-8. sz. 1926. ápr. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése