Szedjétek össze mind-mind a Földnek
gyémántját, gyöngyét, minden aranyát,
nem birtok semmit, koldusok vagytok,
ha eltemettek egy édesanyát.
Legyen kenyered kemény, mint a kő,
ruhácskád foltos, rongyos a cipőd:
boldog vagy, gazdag, ha Édesanyád
mesél s megcsókol lefekvés előtt.
Oh, mert e szóban: Édesanya-szív,
az Isten nekünk mindent megadott,
az Édesanyád örömkönnyénél
láttál-e tisztább, szent gyöngyharmatot?
Van-e édesebb dala a Földnek,
mint amit dalolt, kis bölcsődalunk?
- végigkisér ez koldust és királyt
s elringat, mikor könny az italunk.
E szóban: Anyám! – benn van az Élet
legdrágább kincse az Isten után…
nem hullat senki igazabb könnyet,
mint Édesanya gyermek bánatán!
Nincs is a Földön szentebb vallomás,
zengi a szivünk… mintha hallanám,
egyszer mindenki megallja e szót:
- Nincs drágább senki, mint az én Anyám!”
Forrás: Gyakorlati
pedagógia. - 4. évf. 4. sz. 1938.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése