Tihanynak bérctetőjén, a Balaton felett,
Sötéten és némán áll egy ódon épület;
Csendes kolostorával az Urnak temploma,
Falán, majd ezredévnek van vésve szent nyoma.
Alatta mély üregben nyolcszázados sir áll,
Hol álmait alussza András magyar király;
A sír felett a templom két tornyán kereszt,
Mint kélt imádkozó kéz a mennyekhez fölesd.
S ha mélyen, ünnepéllyel a méla alkonyon
Megcsendül a harangszó e tisztes ormokon,
Mint nyögdelő sóhajtás repül a légen át,
Középen átiveli a Balaton tavát.
S lecsendesül percekre a háborgó elem,
Mint sirok birodalma, a csend oly nesztelen,
Oly büvös, oly csodás lesz egyszerre a harang,
Miként ha fenekéről csendülne fel a hang…
Visszhang-e ez felülről? vagy lenn a víz alatt
A tulvilágból hallani e csoda hangokat?
Ne kérdd! Istent dicsérik a földek s vizek!...
Belé vegyül e csepp is, mely szememen rezeg.
Forrás: Gyakorlati pedagógia. - 4. évf. 5. sz. 1938.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése