Megszűnt az utolsó lóvasúti ló. A modern haladás a héten kifogta az utolsó lóvasúti kocsiból a lovakat, és a közúti közlekedés kizárólagos mozgató eleme ma már Budapesten a civilizált istennyila, amely hat krajcárért engedelmesen kiszállít a Nemzeti Színháztól a Keleti pályaudvarig. A modern emberek, akiknek van érzékük a technika vívmányai iránt, e praktikus századvégiek kétségtelenül gyönyörrel bámulják a maguktól repülő, lakkozott palotácskákat, és boldog diadallal gondolnak arra, hogy hála a kultúrának, íme, már az istennyilából is szelíd háziállat lesz. Az én avult berendezésű szívemet azonban, amely meleg pietással fordul mindenhez, amit meglegyintett az elmúlás gyilkos szele, csordultig megtölti a keserűség, és gyűlölettel nézek a gőgös, fényes villamos kocsi után, amely csilingelve surran el az ablakom alatt.
Mindig megcsodáltam, de ezelőtt se szerettem, most meg éppen ádázul haragszom rá. Én ugyan belé nem ülök; mert nem tudom megérteni.A ló által húzott alkalmatossággal vitettem magamat, és vitt engem. Egy láthatatlan erő, amely úrrá lett felettem, mihelyt a házába léptem, ragad magával fénylő acélútján, sebes suhanással, és engem nem enged nyugton egy pillanatra se az aggodalom, hogy ha ez a megfoghatatlan hatalom karja visz engem, ameddig neki tetszik, ki a világból, azután belérohan velem együtt a gyilkos semmibe. Az áramban én nem bízom, a fékben még kevésbé. Nem szeretem, ha a szolgám nagyobb úr nálam, és nagy ellenszenvvel viseltetem az istennyila iránt, ha körülöttem működik.
Meglehet azonban, nem is ez az igazi oka az én gyűlöletemnek a modern haladásnak ez iránt a legújabb alkotása iránt, hanem - a ló. A szegény, halálra ítélt, végelenyésztésre kiszemelt ló, amely ellen irtóháborút hirdet a civilizáció. Nem új ez a háború, folyik régen, ijesztő kitartással és gyűlöletes konoksággal. Nyirkos, ködös hajnal volt, mikor az első csöngetés hangja besivított az ablakomon, és a szemeimről egy pillanat alatt elűzte az álmot a megriadás, amely a lélekharang csendülésekor megállítja a szívünk dobogását. Pedig eben a hangban mi se volt a lélekharang miszteriózus ünnepélyességéből. Gőgös, követelő és pökhendi csöngetés volt, amely ezt sivította: Félre az utamból, emberek, mert rendőri hírré gázollak benneteket!
És mondom, én mégis úgy hallottam, hogy halottnak kongatnak. Pusztul a ló, már temetik is. A "küzdelem a ló ellen" egy újabb diadal fázisához ért. Nem az első diadala ez, és nem az első keserűség ez, amit nekem a diadalaival okozott. Éreztem, mikor az első automobil kocsi végigberregett az Andrássy úton, és mikor az első byciklista keresztülgázolt rajtam a Sándor utcán. Megértettem a parasztot is, aki csákánnyal akart nekitámadni az első lokomotívnak, amely kormos füstöt köpködve, szuszogva hirdette a faluja előtt a modern haladás diadalát.
Azt a parasztot azonban az ő elkeseredésében hitvány anyagi motívumok is vezérelték. Neki az elveszett "fuvar" fájt; az én elkeseredésem motívumai sokkal önzetlenebbek. Én csak magát a lovat sajnálom, amelynek a "létjoga" ellen ez a meg nem szűnő háború folyik. Igen, a lovat sajnálom, és el nem fojtható méltatlansággal keresem az ifjúságot, amely legalább egy első fokú rendőri kihágás erejéig demonstrálna az enyészetre ítélt, nemes négylábúak mellett. Vajon hol vannak? Pedig ők még nem feledhették el, hogy őseink nem a keleti expressz-vonaton jöttek Ázsia síkjaitól. Nekik még tudniuk kell, hogy őseink lovon élő nemesek valának. Lovon jöttek, lovon pihentek, lovon aludtak, és nyereg alatt puhított hússal táplálkozának.
Ez a modern haladás legelőször is a ló ellen vette fel a harcot. A civilizáció a nyereg helyett megalkotta a takaréktűzhelyet és a lovat, mint hálószobát végképpen kiküszöbölte a kultúrhistóriából a Schöberl-izé, amely nappal összehajtott ágy, éjszaka pedig kinyújtóztatott zsöllye. A haditudomány is lóellenes irányban fejlődött, és azt a bizonyos "felderítő szolgálatot", ami harcdöntő szerepéből a huszárnak még fennmaradt, alkalmasabban lehet végezni - byciklin.
Nem mondom én, hogy a művelt magyar családok ebédlőasztalán minden vasárnap ott legyen megint a nyereg alatt puhított nyers hús, azt se kívánom, hogy a hálószobákat ágy helyett hátaslovakkal bútorozzák; de erőt vett rajtam a keserűség annak a jéghideg közömbösségnek a láttára, amellyel a lelkes magyar ifjúság nézi, mint szorítja a rideg korszellem ezt a mi históriai állatunkat a végeltápszeresedés nyomorult végzete felé. Végre is, Tomory alól nem hét byciklit lőttek ki a törökök Mohácsnál - és tisztelet, becsület a modern technika valamennyi vívmányának -, de összefacsarodik a szívem arra a gondolatra, hogy száz esztendő múlva II. Árpád magyar király Budapesten lengyel kerékpárezredének zöld lóden uniformisában fogadja majd VIII. Szaniszló lengyel királyt, aki ez alkalommal viszont magyar byciklis generálisi egyenruháját fogja viselni.
Szó sincs róla, hogy a lovak pusztulását meg lehetne akadályozni. A viszonyok erősebbek nemcsak az embereknél, hanem a lovaknál is. A fajának napja alkonyulóban van. Az ő kedvéért a villamost többé megállítani nem lehet; mert a villamos elgázolja azt, aki meg akarná állítani; sőt, elgázolja azt is, aki nem akarja megállítani. Ismétlem, csak egy kis piétás az, amit a pusztuló négylábúak számára szeretnék. A mammuth pusztulását egy egész sereg poéta megénekelte már, pedig a mammuth megelőzte a poétákat, a lovat hagyják elmúlni nyomtalanul, megsiratlanul, megénekeletlenül. Egypár esztendő, de meglehet, egynéhány hónap kérdése csak, és a bérkocsiállomáson feltűnik az első kétmotorú autókonflis és az első kétmotorú autófiáker. A ló mint ilyen eltűnik e nemzet életéből, és az őslénnyé enyésző, nemes állatfaj utolsó példányát, a pietás legcsekélyebb érzése nélkül, székelygulyás gyűjtőnév alatt fogyasztják el a naiv gyomrú, kültelki ínyencek. Ez a lovak alkonya, és amelyik ló nem látja ezt, az a ló szamár.
ZSIGMA
(Szőllősi Zsigmond)
Forrás: A Hét 1896., VII. évf.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése