A föld szegény és szenvedő,
Egy kincse van: a szemfedő.
A szemfedőn a könny a gyöngy
S kopogva hulló sárgöröngy.
A sárgöröngy kedves rokon,
Ha rád zuhan, ne vedd zokon.
Ne vedd zokon, csak kölcsönöz,
Rögök között ez kölcsönös.
Ez kölcsönös, vén földanyánk
Örökbe, haj, így hagyta ránk.
Igy hagyta ránk, a rögre is,
Érző szív ő zörögve is.
Zörögve is hevül, dobog,
A földben is az a robot.
Az a robot: ha jön egy új,
A sok göröngyszív összebúj.
És összebújva átölelnek
Anyád ölébe megtért gyermek.
- S mire a földből kifakaszt
Rügyet, csirát az új tavasz:
Porló testedben legbelül
Göröngyszived dobog, hevül!
Forrás: Napkelet 6. évf. 21. sz. (1928. november 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése