Mily jó, ha este kanalamról
lassan a tányérra csorog
a sárga méz, az illatos méz,
mint csillogó aranyborok!
A lámpa ég és az agyamban
nincs őrölő gondolatom,
a kanalat tartom kezemben
és csorgatom, csak csorgatom,…
Kezem magasra emelem fel,
hol már a fénnyel a homály
hánykolódik, és úgy tünődöm:
milyen nemes aranyfonál!
Mellettem játszik kisleányom,
alig ér fel a térdemig:
a zúgó tölgyek erdejében
a vadárvácska virít!
A lámpa ég és a szívemben
most minden csupa fény s derű…
Mily jó a méz csillogó fonalánál
feledni, ami gyász és keserű!
Forrás: Napkelet 6. évf. 9. sz. (1928. május 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése