Mit tudhatsz, testvér, rólam, aki ma
szelíd, szerény s alázatos vagyok,
holnap a gőg felhője ül az arcomon,
vak dühhel vágok nyers szókat feléd
gúnnyal lököm el segítő kezed,
vagy boldog arccal nevetek szemedbe,
míg ezer kín, gond marcangol belül
s nyomor szalmája vár a bús estében?
Mit tudhatsz rólam, amikor csupán
egy-egy szeletjét látod életemnek?
Szakadt film: bosszant, meghökkent talán,
tovább szövöd hamisan, kedvtelen
és nem láthatsz meg soha meztelen…
Mert megmutatni és megmondani
nem tudom magam soha senkinek.
Tévelygőn járok lelkem aknájában;
száz sötét ajtó nyílik ott a mélybe,
kinyitni egyet-egyet ha tudok
s bizonytalanul lesem akkor is:
démon, vagy angyal röppen-e elő?
Melyik kilincsre tegyem a kezem?
Kik laknak itt lelkemnek hádeszében?
Furja dühöng-e, vagy csak Gond anyó
forgatja sebten örök motolláját?
Bélpoklos koldús, Jób, Jeremiás,
vagy Krisztus sír e mély ajtók mögött,
látva tétova vergődésemet?
idegen világban járok itt belül,
gyarló ember, ki Isten lenni nem tud;
ajtóról-ajtóra vonszolom magam,
áhítva szépet, jót, nyugalmat, édent
s tudom, hogy mindezt meg nem lelhetem,
mert munka van csak, munka s vágy és álom,
s egy ajtó mögött kuporogva leskel
elfáradt életemre a halálom.
Forrás: Napkelet 6. évf. 18. sz. (1928. szeptember 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése