Igaz,
én szeretem a galambokat, órákig elgyönyörködtetnek,
de kitekerem a nyakukat, ha leves kell nekem vagy beteg
néniknek,
mert a galamb játékszer s a játékszernél több az ember!
Igaz,
én szeretem a virágokat, megszépítik házam táját,
de lekaszálom, ha virág kell az úrnapi körmenethez,
mert az Idő is eltapossa a Szépséget s az Időnél örökebb az
Eszme.
Igaz,
én szeretem a testemet, jó fiatal cimbora még,
de bőjttel edzem bőrömet, tisztasággal cserzem,
jó dudája legyen lelkemnek az angyalok hangversenyén.
Igaz,
én szeretem az Asszonyt (mint ahogy szeretem a Férfit),
megszépíti ösztön-ágainkat,
bennünk gyökeredzik, mint fagyöngy a tölgyben,
de tíz körömmel vájtam ki vérző húsomból,
tudjam tisztelni benne a testvért, az embert, a külön-életet
s jobban rámférjenek az égi madarak.
Igaz,
sok fekete van dalaimban, de a világ csupa fájdalom.
A próféták a fájdalom feketéjével kenték Izrael kerekeit
A fájdalom keni a robogó örömök ragyogó kerekeit.
Igaz,
álmodozom a Minden Ember Tornyáról, véres maltert hordok rá,
de dinamitot tudnék alátenni, hogy anyagom legyen,
hogy tetőt építsek a viharban didergő Magyarság fölé,
mert az Emberiség csak álom s a Magyarság most-vérző
valóság.
Igaz,
én szeretem a Családot, mert ez a biztonság és néha a
boldogság,
de felgyújtottam a biztonság és a boldogság varázspalotáját,
mert a biztonságnál ihletőbb a bizonytalanság
s a megérkezett boldogságnál több a boldogtalan Szellem
szabadsága.
Igaz,
én szeretem a szabadságot, de megragadtam Isten lépvesszőin.
Az Isten kalitkája kínos a lázadónak,
de végtelen, mint a mennybolt, aki örülni tud:
évszázadokig sem bírja átrepülni!
Igaz,
én szeretem a világot, mágnes hidai csudamód villanyoznak,
de leromboltam a mágneshidakat magam mögött,
mert szent akarok lenni, az Istenhez akarok érni
s az Isten egy mosolya világokat ad nekem játékszerül!
Forrás: Napkelet 6. évf. 19. sz. (1928. október 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése