Egy tenger van az Isten udvarában:
Kék rajzolású, hatalmas remek.
Belőle titkon, föld-méhen által
Táplálkoznak apró tengerszemek.
Ül mellette az Úr örök Időkön
Nézegetvén a part kavicsát.
A keze lassan mozdulatba réved
S míg elnéz a végtelen vizeken át
Bele—belevet egy kavicsfigurát.
A tenger nyugodt, kék, mint az ég.
Leviszi lassan az Isten kövét
S túlnan messze, föld-méhen át
Visszhangba tör a végtelen fenék,
Fölbuggyan apró tengerszemekben
Isten kövétől fogant buborék:
A gondolat. -
Forrás: Napkelet 6. évf. 15. sz. (1928. augusztus 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése