Könyvekkel és mulatozással is hasztalan űztem
a halál árnyékát, amely rámborult,
amig Téged meg nem láttalak, gyönyörű, őszi erdő!
S mikor Téged megláttalak, álomtalan szomorúságom eltűnt.
mert hogy is nézhetném szomorún e gazdag rengeteget,
mely halálával is megvigasztal.
És akarom, hogy Téged is, szomorú testvérem, vigasztaljon.
Nézd, hogy lobog föl borszínűen dércsípte bozót a lankán,
Érezd, mily sugaras a kék ég alatt az aranysárga lomb?
Nézd ezt a karcsú, szűzies fát! Mint rózsaszín viasz
olyan a hervadó lombja. S benn az erdő
sötétlő sűrűjében villogva hull a sárga levél.
S lassan, lassan mind e képekből kibontakozik a szent csoda.
A hulló lombok fájuk tövéhez peregnek alá
s a jövendő esztendőkre megerősödve élnek tovább a fák.
Ó boldog fák! Ó boldog őszi erdő! Benned szakadatlan
megújhodik az élet s a hulló lomb új rügyet igér.
Ó nagyszerű titok ez, isteni misztérium:
nem a halál, de a folytonos élet erdeje vagy!
Forrás: Napkelet 6. évf. 18. sz. (1928. szeptember 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése