Szász Károly: A gyermek-Krisztus (képekben)

 

„Krisztus-urunknak áldott születésén”

Zendül az ének, örömet hirdetve;

Ég-föld figyel rá leborulva – és én

Leigézve állok, szent büvöletbe’:

 

Ott a kis gyermek a szűz-anya-ölbe’:

A szűz-anya ajkán égi mosoly,

A régi ígéret telje betöltve,

Megnyilik az ég s a földre hajol.

 

Menj játszani, gyermek, a báránykákkal,

Menj szedni virágot, üzni lepét!

- Hamar ő betelik lepkével, virággal,

Játék neki mit- mit néki ebéd!

 

Az ő mulatsága, eledele más…

Holnap van az ünnep, készülnek ahoz.

Szent Jéruzsalembe van fölvonulás –

Az úton is ő el-elmaradoz.

 

„A PÁSZTOROK IMÁDÁSA.” – Murillo festménye után.

 

Majd nő a világnak az üdve, a gyermek,

Mint más gyerek, olyan s mégsem olyan;

Ha nyílik is lelke játszi gyönyörnek:

Nézd, mint simul anyjához, komolyan.

 

Annak kebelén, születése titkát

Most sejti meg ő, most érzi meg ő;

És eltelik azzal, lelke a mit lát:

Hogy ő a világnak az Üdvözitő!

 

Az apja csak ácsol, munkába merülve,

Nem is figyeli, vagy oda se lát –

Míg anyag a ház folyosóján ülve

Olvasni tanítja kicsinke fiát.

 

Fönn mennek a felhők, lenn a karaván;

Ő messzebb lát, el a végtelenbe.

Magasbra van az, mit keble kiván,

Csak arra gondol az úton menve.

 

Már áll az ünnep a szent imaházba’ –

A gyermek a bölcsek serge között.

Ámulnak – az Irást hogy’ magyarázza;

Valója sugároz fényözönt.

 

Valója sugárzik… Vajj’ tudta-e már –

- Látó szeme látja, - de hagyján! –

Hogy rá a kereszt, a Golgota vár –

Ő csak megyen a maga utján!

*

KARÁCSONY - Vágó Pál rajza

Szász Károly költeménye elég magyarázatot ad ugyan képeinkhez, de álljon itt azért rólok prózában is néhány szó.

         A Krisztus születését, a betlehemi éjszakát ábrázoló kép első jelentőségben – a Murillóé. Aki ettől a mestertől valaha egy képet látott, s láthat nem egyet a mi országos (Esterházy) képtárunkban is, az hajlandó lesz igazat adni azoknak, akik Murillót, a spanyol festőt mindjárt Rafael után s valamennyi más, olasz és nem olasz festő elébe helyezik. Emlékezzenek olvasóink az ő szent családjára az országos képtárban.

         Spanyolországban jóval később jutott virágzásra a szent festészet, mint Olaszországban, mert tetőpontját csak a XVII. század közepén érte el Murillóban. Murilló (Bartolomeo Esteban) a nép gyermeke volt s a nép festője maradt. Egyaránt tudta festeni a sevillai rongyos utcagyerekeket s a kegyes szerzeteseket, kiknek társaságában gyakorolta jótékonyságát és a mennyei angyalokat, kik dicsénekeiket zengik a magasságban; mert ő oly alázatos, jószívű s őszintén hívő volt lelkében, amily nagy művész lángesze által s egész éltében dolgozva, becsületes szegénységben halt meg, a szegények közt osztván ki keresményét. Közte s híres vetélytársa, Velasquez közt ezt a különbséget tette egy szellemes műbíráló: Velasquezt némelyek bámulták, Murillót mindenki szerette.

         Képe, mely előttünk áll – az eredeti után készült metszetben – „A pásztorok imádása” – a madridi múzeum egyik főkincse. Oly szeretettel, oly gyöngéden s mégis oly önállósággal és erővel kezeli tárgyát, mintha ő festené először a betlehemi istálló belsejét, melyet annyi nagy művész festett már előtte. Metsző nem adhatja vissza, meg sem közelítheti a színek melegségét s üde báját, mely e képen elömlik. A fény és a szín mélysége a legtisztább érzés édességével vegyül rajta. A vén juhász oly természetesen s durvaságában is oly megragadó áhítattal térdel a világ most született fejedelme előtt – s a gyermek mennyei fényben úszó ártatlansága és a fölé hajló anya arcán az égi és földi öröm vegyülete – mind oly igaz, oly megható, minden túlzás nélkül.

         Nem oly mestermű, mint Murillóé, de szintén megkapó rajz a másik karácsonyéji kép, a fény és sötét vegyületével. Fenn az angyalok kara, hegedű-, hárfa-, trombitakísérettel, égi fénytől környezve, lenn a sötétben ülő világ, a föld jeleneteivel. S itt az evangélium két külön jelenetét látjuk, eredeti felfogással, összefogva: az angyali jelentés által az örömhír tudatára ébredő pásztorokat s a csillag által Betlehem felé vezetett keleti bölcseket. A kép szerencsésen egyesíti a kettőt s egy hangulatba olvasztja őket, melyben a sötét a fénnyel szerencsésen egyesül.

         Hasonlóképp csinos és megkapó rajzok a Jézus gyermekkorából vett többi képeink is.

A GYERMEK-KRISZTUS

 

         Ama szoborcsoportozatszerű szélrajz, hol a gyermek anyjához simul, kebelére hajtva fejét, igazán mintha szeméből akarná olvasni „születése titkát” -, hogy ő a szentlélek fogantata, a magasságos Isten egyszülötte. S attól fogva e tudat hatja át egész életét már gyermekkorában. A kevés adat, mit az evangéliumokból a gyermek-Jézusról kiböngészhetünk, mind ezt bizonyítja vagy legalább sejteti. Az evangélium egy szót sem szól a gyermek-Jézus játékairól s fel kell tennünk, hogy ő is játszott mint más gyermek, virágokat és lepkéket szeretett, bárányokkal játszott – a bárányt, mint ártatlansága s áldozata jelvényét, a festők rendesen játszótársul adják mellé – mint a keresztet is kezébe, sejtelmesen, jóslatosan.

JÉZUS ÚTBAN JERUZSÁLEM FELÉ

 

De azért érezteti az evangélium (s különösen a Lukácsé, aki leginkább foglalkozik a Jézus gyermekkorával), hogy ő – ha külsőképp olyan volt is mint más gyermek, igazában mégsem volt olyan. Mi sem tudnók őt pajkos vagy éppen rossz, mihaszna gyermeknek képzelni, ide Lukács evangélista világosan is mondja róla, hogy korán kellett érnie, gyarapodnia értelemben s Isten és emberek előtt való kedvességben. Íme egy pár előkészítő vonás – ahhoz az evangéliumokban följegyzett meglepő történethez, mikor a gyermek-Jézus a jeruzsálemi zsinagógában az írásmagyarázókat bámulatba ejti kérdéseivel és feleleteivel.

         Vajon hol, kitől, mily korában tanult meg olvasni? Zsidóországban bizonyára alantabb fokon állott a népnevelés mint ma korunkban s a nyugat mívelt országiban. Nyolc éves kora előtt a gyermeket nem adták iskolába. S miből állt az iskola? Olvasni nem mindenkit tanítottak s nem is azon kezdték az oktatást. Az iskola csarnokforma kettős terem volt, benne egy emelvény a mester (tanító) számára – és semmi más. A gyermekek keleti szokás szerint a földön ültek, guggoltak. A mester egy verset olvasott (vagy recitált) előttök a tórából (a Mózes törvényéből), melyet ők utána mondtak mindaddig ismételve, amíg könyv nélkül megtanulták. Öt-hat vers, a haladottabbakkal tíz-tizenöt vers volt a napi lecke. Íme, ebből állt a zsidó elemi iskola. Alig hisszük, hogy a gyermek-Jézus itt és ily módon nyerte volna oktatását. Előbb elhihetjük, hogy szülőitől éspedig bizonyára anyjától tanulta, amit tanult. Jézus szülőiről (nevelőapjáról s édesanyjáról) szintén nincsenek sem elég helyes, sem elég biztos fogalmaink. Abból, hogy Józsefről azt olvassuk, hogy ácsmester volt s Máriáról, hogy háztartásával foglalkozott, nem következik, hogy éppen szegény – annál kevésbé, hogy műveletlen emberek lettek volna. Zsidóországban, a Mózes törvényei által megszabott társadalmi rend szerint minden ép férfiúnak valamely kézi mesterséget kellett tanulnia, valami ipart űznie, a nőknek pedig, a vagyonosoknak is, a háztartás és annak szükségeiről való gondoskodás, valamint a saját kezökkel való munkálkodás kötelességök s egyszersmind dicséretes erényök és legfőbb ékességök vala.

         Így Máriáról, az ácsmester feleségéről föltehetjük, hogy fiát maga tanította olvasni, s bizonyára sokkal korábban, mintsem a gyermek még iskolába járhatott volna koránál fogva. Ha nyolc éves korában hallotta volna az első verset a tórából, tizenkét éves korában bizonyosan nem ejtette volna ámulatba a zsinagóga bölcseit tudományával.

         A zsinagógabeli történet előadását az evangélista azzal végzi, hogy elmaradván szülőitől, azok úgy tértek vissza érette s találták az írást magyarázva a templomban. De azt nem említik, hogy már Jeruzsálembe felmenőben is el-elmaradozott volna szülőitől. Pedig az ezt ábrázoló képre tekintve, azt elég természetesnek fogjuk találni. Ez a földieknél s a maga koránál feljebb valókról gondolkozó gyermek, aki mindenen elmereng, a távolba és a magasba néz, miképp tarthatna egyenlő lépést a többiekkel?

         E képsorozattól külön áll az a rajzunk, melyen Vágó Pál derék fiatal művészünk oly mozgalmas, oly eleven képét adja a karácsony-estnek: a betlehemesekkel, az éjjeli misére templomba menőkkel, az első karácsonyi ajándékkal, a még eszmélni csak kezdő kisdede bölcsője fölé hajló boldog fiatal anyával, a téli mező bájos tájképével s ami mindennek, és az egész karácsony-estnek központja, forrása, lényege: a betlehemi szülöttel jászolában!

MÁRIA JÉZUST TANÍTJA OLVASNI

-á-r-

Forrás: Képes Folyóirat - Vasárnapi Ujság tüzetekben I. kötet. Bp. Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda

1887.