- Fordította és magyarázatokkal
ellátta Radó Antal. Kiadja a Kislufady-társaság. –
Költészeti
irodalmunk egy régi hézaga van betöltve, rég érzett hiánya pótolva Radó Antal
Petrarcájával. Petrarcát ugyan a renaissance korszak s a régi klasszikai
tanulmányok nagy előkészítőjét s egyik legtudósabb tudósát, nemcsak szonettjei,
sőt mint költőt is nemcsak szerelmi szonettjei teszik halhatatlanná, sőt nem is
ezek az ő legnagyobb jogcímei a halhatatlanságra. Mindamellett bizonyos, hogy a
világ legtöbbet szonettjeiről beszél éspedig ezekről az általa halhatatlanná
tett Laurához (életében s holta után) írott szonettekről. Ma a kor ízlése
nemigen kap már rajtok, nagy részöket élvezni sem tudja; de Petrarca azért
Dantéval és Tassóval és Ariostóval a legnagyobb olasz költők négylevelű füvét
alkotja; sőt a kezdés és nyelvalkotás dicső-égében Dantéval maga osztozik.
Abban is hasonlók, hogy mindketten egy-egy magasztosan szeretett, bár soha sem
bírt, nőt tettek magokkal együtt halhatatlanná: Dante Beatricét, Petrarca pedig
Laurát.
Petrarca szerelmi szonettjei
megközelítik a 300-at; Laura életében 207, halála után 90 dicsőíti az ő szép
szemeit, sugár termetét, keble havát, fürtjei aranyát, naptekintetét, tiszta
szívét, magas szellemét, testi és lelki minden bájait. A szonett mesterkélt s
mégis művészi formáját is Petrarca teremtette, éspedig teljes tökélyében, mitől
utódai később sokképp eltértek, de az igazi s tiszta szonett-alak az övé ma is.
A mi fordítónk, Radó Antal, a lehetőségig jól megfelelt nagyon nehéz
feladatának, mert Petrarcát ma már az édes és hajlékony olasz nyelven is nehéz
élvezni; a fordítás pedig – a legjobb is – tudvalevőleg nehezíti az élvezetet;
vegyük hozzá a szonett kimért nehéz
formáját, négyes és hármas rímeit; a feladat valóban nem könnyű – a Dante
terzinái fordítása után a legnehezebb. De Radó emberül megfelelt annak, s oly
Petrarcát adott magyarul, mely a gazdag német irodalom jobb
Petrarca-fordításaival is kiállja a versenyt. A több mint ötszáz év óta
porladozó költő († 1374) megsérthetésére (az élvezhetés első feltétele!) jó szolgálatot tesznek fordítónk bőséges magyarázó
jegyzetei is; valamint tájékoztató bevezetése is igen érdekes. A könyv összesen
374 lapot foglal magában. A fordító hálára kötelezte le irodalmunkat, hogy
elvette róla azt a szégyent, hogy Petrarcá-ja sincs; s a Kisfaludy-társaság is
jó szolgálatot tett, midőn e mű megjelenését lehetősévé tette!
Íme ízelítőül egy pár mutatvány!
I.
Hogy édes bosszut álljon valahára
S lakoljon egy nap ezer sérelem:
A legjobb perczet és helyet bevárva,
Ivét fölajzá Eros ellenem.
Erényem épen a szivembe szálla,
Hogy védje azt meg s védje meg szemem’:
De már a nyíl le is csapott reája –
A nyíl, mely eddig nem volt sohse benn.
S ugy meglepé e támadás erényem’,
Hogy megszorulva térben és erőben.
Ah! még csak nem is védekezhetett!
Se nem szaladt a biztos meredekre.
A nagy csapástól gyorsan menekedve…
Segítne szívesen ma – s nem lehet!
II.
A legszebb két szem, mely valaha fénylett,
A legszebb orcza és a legszebb hajzat,
Mely mellett még a nap se tetszett szépnek,
A legszebb hangok és a legszebb ajkak.
A kar, mely bárkit rabigába hajthat,
Ha Amor még sosem is győzheté meg,
A legszebb lábak, mik poron haladtak –
Ah mindene amaz édeni lénynek:
Éltet lehelt belém! De most vele
Az Úr van, s annak szárnyas serege,
Csak én maradtam itt vakon meg árván.
Vigasztalásként arr’ az egyre várván,
Hogy ő, ki látja búval telt szivem’,
Könyörg majd, hadd lehessek véle fenn.
Forrás: Képes Folyóirat - Vasárnapi Ujság tüzetekben I.
kötet. Bp. Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda
1887.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése