Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Habár ború ül arczomon;
Nem láttál soha fölleget,
Mosolygó virág-dombokon?
Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Habár szememben könny remeg;
A tengeren fel gyöngy merül,
Honnét s miért, ki mondja meg?
Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Bár oly néma s oly hangtalan;
Tó hullámin is ég ragyog,
És mégis csöndes, zajtalan.
Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Bár arczom halavány, hideg;
Hiszen a hó leple alatt
A tavaszt ki nem sejti meg?
Hidd el, hogy én boldog vagyok,
Bár dalomon bú ömlik el;
A viszhang is mélán beszél,
Bár játszó gyermek hívta fel.
Hidd el, hogy én boldog vagyok,
És mond, miért ne lennék az?
Jók én hozzám az emberek,
És oly szép, oly szép a tavasz!
Forrás: REMÉNY – Zsebkönyv az 1858. évre. Szerkeszti Vachott Sándorné – Négy aczélmetszettel. – Pest – Kiadja Pfeifer Ferdinánd 1858.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése