Oda van a paradicsom!
Nem vezet rá emberi nyom,
Számüzött angyali
Bujdokolva járnak,
Csak tövise van még
A tarolt határnak.
Régi tüzhely hamva körül
A zivatar zúgva röpül,
Széthullt a barátság
Vidám koszorúja,
S a riadó szélvész
Nyomát is elfújta.
A vig öröm tétova jár,
Kezében meg habzó pohár...
Édes italában
Mennyei kéj máskor;
Most keserü bürök,
S undoritó mámor.
Gonosz tündér a szerelem,
Játéka is veszedelem...
Csalogat, csalogat,
Fényes utat törvén;
Pedig hullámi közt
Halálos az örvény.
A reménység ajka zendül,
S tűnik a könny annyi szembül;
Hajh! rövid a játék,
Ködalakja széled,
S a valóság láttán
Elhagy az eszmélet.
Mennyet igért egykor a föld,
S most pokoli boszura költ:
Hallja sohajtásod,
Látja könnyhullásod;
De az égre bizza
Megvigasztalásod!
És az ég szól: "Árva lelkek!
Menedéket nálam leltek,
Mert emlékit kiki
Ide is elhozza,
A paradicsomot
Én sem adom vissza!
Forrás: REMÉNY – Zsebkönyv az 1858. évre. Szerkeszti Vachott Sándorné – Négy aczélmetszettel. – Pest – Kiadja Pfeifer Ferdinánd 1858.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése