Országos hadi nemzetőr a nevem,
Ezt a nevet becsülettel viselem;
Fizetésem nyolcz karajczár ezüst pénz,
Uri mód megél ebből a közvitéz.
Nem kell nekem „rekczumkerdáj, abmasir,”
Ha ezt hallom, a lelkem is csak ugy sir;
Mondja meg csak magyarul, hogy mit akar,
Meg is érti, meg is teszi a magyar.
Csak ugy önkényt álltam a zászló alá,
Kedves hazám szeretete vett reá,
Bár a golyó mint a zápor ugy esik,
El nem hagyom utolsó csep véremig.
Egy istenem, egy életem, egy hazám!
Országom a fél világért nem adnám;
Nem is veszi azt el tőlünk semmi rácz,
Orosz, illir, sokacz, holmi Suplikácz.
A hazának, a királynak esküvénk,
Czudar ember, ki megszegi esküjét,
Jó ember a mi királyunk Ferdinánd,
Magát, trónját, védelmezzük egyiránt!
Azt beszélik odakint és odalent,
Hogy a magyar napja már nyugonni ment;
Rajta a ki lelketek van, rajta hát!
Majd megválik, ki issza meg a torát.
Kinek vétett ez a mi jó nemzetünk,
Hogy annyian törekednek ellenünk?
Áll Buda még, él a magyar istene,
Ellenségünk megpukkadhat mérgibe!
Seregünknek apraja mind örege
Azon szent fogadást vette szivibe,
Míg az Isten erőt, egészséget ád,
Ránk ugyan nem vet – de senki – rabigát.
Forrás: Nép barátja 1. kötet 4. sz. Bp., 1848. junius 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése