Lóra, magyar, lóra! most ütött az óra,
Nem is óra ütött: vészharangot vernek:
Tűz van! ég a házad! a világ fellázadt:
Most kell talpon állni a magyar embernek.
Északról, keletrül, délrül, naplementrül
Az egész szomszédság mind ellened zendül;
A kivel megosztád falatodnak felét,
Legelébb is az köt készakarva beléd.
Ezt a szép sikságot, ezt a dús alföldet,
Ménedet, gulyádat irigyelik tőled;
Elhagyják a köves terméketlen rosz tájt,
S a tiéden vágynak tenni ingyen-osztályt.
Mutasd meg azért is, hogy e puszta róna
Halált hozó lakhely másunnan-valóra;
Vize, levegője van neki vesztére:
Szivfájást kap tőle s mind elfoly a vére.
Forrás: Nép barátja 1. kötet 6. sz. Bp., 1848. julius 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése