Fehér csigák
lomhán csúsznak
barna földben
pihennek, alusznak,
hallgatnak,
eső permetez,
kavicsok felett
esőduzzadt
ér csergedez.
Ázott fák alatt,
barna levél közt
gömbbé húzódva
mered a sün,
baltacsapások
hangzanak távol,
valaki fát dönt
az őszi sűrűn.
Egyszerre reccsenés,
zuhan a szálfa, -
jaj, nem kiáltott
ott valaki? -
Ágak suhannak
s már csak az eső
halk csobogását
véled hallani.
Csend - -
csepp hull csepp után,
s egyszer majd,
sok ősz után,
hóolvadás és
tavaszi zápor
kimos a földből
egy ó koponyát,
lomha csigának
rég üres háza
csillag a hómosta
utakon át.
Bimbózó bozót közt
friss televényen
halott süntüskék
sarjadó fű közt
merednek keményen.
Hallgató koponya
fehérlik a napban,
bokrokon levelek
zöld burka pattan,
párás erdők felett
rezzen a fény,
csillog a koponya
holt szemüregén.
Forrás: Hajnal Anna: Ének a síkságon - Magvető Kiadó 1977.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése