Én megfogom, ami eltűnt,
megállítom, ami forog.
Most lázban ül téli kertünk;
nyári csókodra gondolok.
Nagy gondjaim vén bazárba
játékok sípjába tettem,
s az életem, az életem
kalitkába van bezárva.
Wágner nagy lelke bugyborog
most fülemben s az este
úgy szánt rajtam és úgy forog,
mint tavon a füsti fecske.
(Forrás: Tiszántúli Figyelő – 1935.febr.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése