Forrás: mek.oszk.hu
1.
Nyisd meg én
torkomat keserves sírásra
Apollo, mert ímé
jutok árvaságra,
Kiért, mint gelicze
nem száll az zöld ágra,
Ugy szívem nem
kiván jtni vígasságra.
2.
Nyissátok meg Musák
szemeim forrását,
Keserű szívemnek
neveljem sírását,
Echo kiáltsad meg
lölköm sohajtását,
Ifjuságomnak
gyászoljam fogyását.
3.
Mert sebet
csináltál Cupido szívemben,
Kinek orvossága
nincsen semmi fűben,
Mint az nap
forgódik messze környületben
Ugy búm, s ugy
bánatom forog én szívemben.
4.
Oceanus tenger fön
forgó habjai
Valljon oly nagyok
é mint szemem árjai,
Vagy oly melegek é
Aethnának lángjai
Mint égő szívemnek
lángoló habjai.
5.
Ó te irgalmatlan
örűlsz én kínomnak,
Örűlsz s nem
kivánod hogy egyszer meg haljak,
Hanem véghetetlen
nehéz bánatomnak
Bővíted örökké
forrását kínomnak.
6.
Ha oroszlány
anyád lett volna is néked,
Avagy ha
szoptatott volna medve téged,
Mégis nem köllene
így kegyetlenkedned,
Ily kínban
örűlnöd, s vér szopóvá lenned.
7.
Acél meg
lágyulhat tűzzel mesterséggel,
Hangya nyom
ösmerszik kősziklán üdővel;
De hiába téged
ápolgatni verssel,
Tűzzel
mesterséggel, nem hajolsz üdővel.
8.
De nyomorult
lélek mostan mit csinálok
Sisiphus kövével
nagy hegyest hajgálok,
Azt tudom
kígyónál kegyelmet találok,
Azt tudom örömre
bánatomból szállok.
9.
Édességet előbb
találok epében,
Hogy nem
szelidűlést az te vad szívedben,
Előbb is árnyékot
meleg verőfényben,
Lágyulást
gyémántban, irgalmatlan tengerben.
10.
Bizony már elhittem
Kavkazus volt anyád,
Kegyestlen
oroszlány volt szoptató dajkád;
Mert nem gondolsz
vélle hogy én szívem lankad,
Ki maitt testemtől
lelkem majd elszakad.
11.
De te kegyetlenebb
vagy sokkal ezeknél,
Mérges Medaeánál,
álnok Dalilénél,
Haragos Párkáknál,
iszonyu Circénél,
Medusa-, Scyllánál,
habos Charybdesnél.
12.
Ne gondoljad immár
hogy meg gyógyulhassak,
Mert könyhullatásim
el nyomorítottak,
Mint régen holt
testet engem bé hamvaztak,
Vagy szalmát és
kénkőt éppen el fogyattak.
13.
Ó Fatum! nem
használ én könyhullatásom,
Nem használ te
nállad utánnad járásom,
Kegyetlen jaj
miként emészt én sírásom,
Nem könyörűlsz nem
szánsz, ihon kimulásom.
14.
Tengelicz éneke,
pintyőke sírása,
Szívem nélkül
ollyan mint baglyok zugása;
Lengedező szellők,
csurgóknak folyása:
Mint szélvész,
háboru, és pokol forrása.
15.
Jaj én
szerencsétlen! jaj miként aggódom,
Mert szívemben
vagyon véghetetlen gondom,
Barátimat immár
öszve nem híhatom,
Soha virágimat nem
vígasztalhatom.
16.
Emészt kévánságom,
aggik szép virágom,
El távozott tőllem
az én vigasságom,
Éltet ugyan engem
keserű világom,
De világtalanság ez
élő világom.
17.
De te ó ér szopó,
nem elég meg öltél,
Holtom után inkább
rajtam gyönyörköttél,
Te sivó oroszlány
így nem örvendeztél
Piramus praedáján,
kit az kutnál öltél.
18.
Nem csuda mert kő
vagy, mert alabástrumnál
Keményebb vagy
jégnél avagy porphyrusnál,
Mert szomoruságom –
mint mondám – nem használ,
Keserves sírásom
tenállad fére áll.
19.
Ezt érdemlette é én
szép piros orczám,
Tudományom, s
szépen szólló gyönyörű szám,
Két fekete szemem
és tündöklő hajam,
Szépen termett
mellyem, ifju ajakam.
20.
Hog ymérges Vipera,
miattad meg haljon
Én ártatlan lelkem
s az pokolra szálljon?
Kár rózsának mikor
virágában vagyon,
Szerencsétlenség
miatt hogy meg hervadjon.
21.
Vándorló, s
kegyetlen szerencse egy nyomban
Mindenkoron nem
hág, mert némely órában
Változik, és vagyon
vigadó orczában,
Néha penig futkos
teljes háboruban.
22.
Semmiben nem örűl,
csak az változásban,
Mert éjjel és
nappal, sőt minden órában
Változtatja magát
állhatatlanságban,
Legfőképpen penig
kedves állapotban,
23.
Bátor szívvel
szokott szerencse játszani,
De bátor ő néki nem
szokott engedni.
Kormányosnak mint köll
habbal tusakodni,
Ugy köll bátor
szívnek evvel meg küszködni.
24.
Én penig mint
bolond, mint esti denevér,
Járom az erdőket,
mert az nagy bánat vér.
Mert ugyan el
burult szívemen az sok vér,
Oka: mert Fátumnak
nyila szívemben tér.
25.
Már jól tudós vagyok
én állapotomban,
Tudom hogy
szeretlek, tudom hogy hiában,
Tantalus is tudja:
nem eszik almában,
Mégis kap utána,
noha csak hában.
26.
Én ugyan utánnad,
mint Echo szó után,
Mint deres hóharmat
nap melege után,
Vagy mint tudatlan
fürj megcsaló síp után,
És egy kemény
magnes az hideg vas után.
27.
Én is készakartva
hordozom hállómat,
Noha már naponként
látom fogyásomat,
Ha el futsz is,
hordom én nehéz igámat,
Mégis mint egy
magnes követem vasamat.
28.
Esztelen, mit
szóllok, hányom panaszimat,
Most is nem ösmérem
én állapatimat.
Nem szeretsz te
engem: én ajándékimat
Nem veszed, nem
bánod könyhullatásimat.
29.
Az én dolgom nem
más: csak panaszolkodjam,
Bánat közt mint
Scylla tengerben aggódjam,
Neveljem az vizet,
könyvemet hullassam,
Bővítsem az fölhőt,
szívemet ohajtsam.
30.
De mért köll üdőmet
vesztenem hiában!
Szép ifjuságomban
mert mi haszon abban?
Nem ezé az kék ég,
kit látok magasban,
Ki velem szépségét
közli, s örűl abban.
31.
Nem aggódom immár
az szerelem után,
Nem megyek utánnad
mint Echo szó után,
Vagy mint deres
harmat nap melege után,
Vagy egy kemény
magnes az hideg vas után.
32.
Távozzál el gyorsan
nem bánom én tőllem,
Mert állapotodat
mostan már ösmérem,
Azt tudod é talán
nem vettem eszemben
Harmatos Hajnallal
hogy vagy szerelemben?
33.
Végtére mit
szóltam, s bántam panaszimat,
Isten mindent adott
s nem látom magamat,
Szerelem nem szeret
engem, s sírásomat
Nem hallgatja –
látom – sok kívánságimat.
34.
Sírtam már eleget
én egy kis zöld fűjért,
Csak meg nem
változtam mint Biblis semmiért,
Könyvemet forgattam
csak egy violáért,
Egy virágocskáért,
s rothadandó testért.
35.
Ó ne légyen soha
tenéked kikelet,
Ne adjon az Isten
soha meleg szelet,
Vad konkoly
teremjen fejér buzád helett,
Semmitől ne vehess
vigasztaló szelet.
36.
Igy végezé versét
busult szerelemben
Egy ifiu, és csak
nem esék kétségben.
Az nevét nem írom
ezen énekemben,
Mert szép Diánátol
tilalom van ebben.
Vége.
Forrás: Irodalomtörténeti Közlemények 1892. 2. évf. 3.
füzet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése