Forrás: http://www.szekelyhon.ro/archivum/offline/cikk/30217/tompa-gabor-a-magyar-kultura-kovete-lett
Én nem kívánom tőletek,
hogy visszajöjjetek.
Midőn az emlékezet
magzatburka már megreped,
egyforma kín buzog majd föl
alóla, surrogó motorját csöndesen
leoltja a tört-gerincű
külön-létezés.
Egyforma táj önti el
seb-forró gyöngyözéssel a megcsonkult
tudat-partokat.
Az élet apró örömei, igen.
S hogy fiaitoknak örökre legyen
nyugodalmuk, vagy egyszer-már –
jóllakott
tekintetünk s a mégoly idegen,
csodás vidékeken, zarándok-létük
zenghessék szerte anyanyelvemen!
Míg én, a tények puszta krónikása,
lehessek itthon
is végső-magamba
zárva, ítélve felemás hallgatásra.
Nem, én nem kívánom tőletek.
Maradjunk csak. Én itt, ti ott.
Zakóm zsebében összegyűrve
Őrzök régi lakcímeket,
a tieiteket.
Néha még felkereslek.
Legalább így itthon lehettek.
Látogatásom kissé érzelmesebb,
ám ti keményen fogadtok, melegen
hátbavertek, s így lehet, hogy
végül mindig összeszedem magam
hazafelé menet.
Az alkonyi utcán a fürge verebek
egy emlékképet szétfröccsentenek.
És így tovább.
Hát, isten veletek.
Szeressetek.
Forrás: Székely Útkereső 1. évf. 6. sz. (1990. szeptember)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése