Ettore
Schmitz a sokszínű, sokkultúrájú Triesztben született és élt. Írói álneve
jelképes: Olasz Sváb.
Apja
kereskedő, mind a nyolc gyermekét iskoláztatja. 1880-ban megromlik a család
anyagi helyzete, s Svevo banktisztviselői állást vállal. Sokat olvas, főleg
olasz klasszikusokat, De Sanctis irodalomtörténetét, Schopenhauer filozófiáját
is felfedezi, valamint a francia naturalizmust. Írói, irodalmári tevékenysége
élete végéig „mellékfoglalkozás”, ez egyben szellemi függetlenségét is erősíti.
Három
befejezett regényének mindegyike önéletrajzi fogantatású. Első regényének
főszereplője egy fiatal banktisztviselő. A vidékről érkezett fiatalember
belecs9ppen a bankvilágba, valamint főnöke lányának, Anettának körébe. Az
eredeti cím, a főhősre utaló legjellemzőbb tulajdonság lett volna: Un inetto (Egy tehetetlen), a mű
azonban Una vita (1893; Egy élet) címen jelent meg.
Egyik
barátjáról mintázza A vénülés évei (Semilitá, 1896; magyarul: Lontay László fordításában,
1976) főhősét. Emilio Brentani szeretője egyszerű, kissé közönséges lány,
Angiolina. Kapcsolatuk során a férfi beleszeret a nőbe, ám lassan belátja, hogy
nem illenek össze. Végül elhagyja, de szép emlékként őrzi meg viszonyukat. A
regény technikáján még érződik a naturalizmus hatása, de az író már szerencsésen
elkerüli az előző mű bizonytalanságait.
Ebben az
évben Svevo feleségül veszi Livia Venezianit. (Férje halála után özvegye írja a
róla szóló legfontosabb életrajzi művet, Vita di
mio marito /Férjem élete/ címen.)
Az író
apósa festékgyárában helyezkedik el, és munkája kapcsán sokat utazik külföldre.
1906-ban
angolórákat vesz az akkor Triesztben élő James Joyce-tól, aki elolvassa és
nagyra tartja műveit, különösen A vénülés évei-t, amelynek visszhangtalansága annyira elkeseríti Svevót,
hogy fel akar hagyni irodalmi tevékenységével.
Freud
műveit olvassa, fordít is, ez is közrejátszik a Zenu
tudata (Coscienza di Zeno, 1923; magyarul:
Telegdi Polgár István fordításában, 1967) megírásában.
Zeno
állandó betegségtudatát, mely összeköti az egyes témaköröket, kritikusai az
akarat és a lehetőség közötti szakadékkal, a „tudatos cselekvésképtelenség”-gel
hozzák összefüggésbe. Az ellentmondás a felszíni és a mélyről jövő szándékok
között van, ebből a problémából adódik az igazság és hazugság, őszinteség és
képmutatás keveredése. Zeno alakja, rosszérzései így válnak jelképessé –
állapítja meg egy másik kritikusa.
A mű
önéletrajzi regényként való olvasata mellett könnyen lehetséges az analitikus
regényként való olvasat is, hiszen esetleírás, egy pszichoanalízis története.
Bár a
hivatalos körök a Zeno tudata megjelenésekor is hallgatnak, Joyce, Larbaud, Cremieux s
nem utolsósorban Montale 1925-ös kritikája biztosítják Svevo számára a
legmagasabb szakmai elismerést, s napjainkban ezt a regényt tartják az egyik
legfontosabb XX. századi olasz regénynek.
Svevo
1928-ban autóbaleset áldozata lett.
Az utóbbi
években színműveit is kezdik felfedezni.
**
ZENO TUDATA
Az előszót Zeno pszichoanalitikusa írja, aki „bosszúból”
teszi közzé páciense írását, mivel az önkényesen abbahagyta a kezelést. Zeno
orvosa tanácsára kezdte írni élettörténetét, ami nagy hasznára is volt, mégsem
értékelte a segítséget, s becsmérlően nyilatkozik Doktor S.-ről. Mindazonáltal
az orvos hajlandó a megjelenés után a tiszteletdíjat megosztani betegével, ha
az folytatja a kúrát, amelyet azért is érdemes lenne megtennie, mert nem is
tudja, „mennyi meglepetést tartogat számára is az általa itt összehordott sok-sok
igazság és hazugság magyarázata”.
A bevezetés már a főhős elbeszélése. Orvosa kéri,
emlékezzen gyermekkorára. esz is gyorsan egy könyvet a pszichoanalízisről, ami
ugyan könnyű olvasmány, de nagyon untatja. Ebéd után, kényelmesen karosszékében
végül is sikerül egy csecsemő képét felidéznie maga előtt, ez azonban nem ő,
hanem sógornője néhány hetes kisbabája.
Az első téma az, hogyan szokott rá a
dohányzásra: Giuseppe, gyermekkori barátja kínálta meg először őt is, öccsét
is. Apja mellényzsebéből lopott Zeno aprópénzt cigarettára, egyszer majdnem
rajtakapták, s annyira elszégyellte magát, hogy többet nem tett ilyet. Később
apja félig szívott csikkjeit szedegette össze a lakásban, de amikor rájött,
apja keresi azokat, s már-már saját szellemi épségét vonja kétségbe, mivel
nincsenek ott, ahová tette, ezt is abbahagyta. Húszéves korában torokgyulladást
kapott, de még egy utolsó cigarettára rágyújtott, s aztán mindig csak az
utolsóra. Most, ahogy analizálja magát, rájön, hogy talán éppen azért nem
szokott le a dohányzásról, hogy ráfoghassa valamire saját tehetetlenségét.
Orvoshoz is emiatt járt, s egyúttal a nőkkel kapcsolatos problémáiból is ki
akart gyógyulni: „Egy nem elég, és a sok is kevés.” Az orvos azonban hallani
sem akar arról, hogy ez utóbbi gondjából kigyógyítsa. A főhős úgy érzi, „ha nem
hagyom abba a dohányzást, vagy nem gyógyít meg a pszichoanalízis, utolsó
vágyteli pillantásomat a halálos ágyról vetem ápolónőmre, feltéve, hogy nem
lesz azonos a feleségemmel, s feleségem megengedi, hogy szép legyen.”
Egyszer szanatóriumba vonult, felesége iránti
féltékenysége miatt azonban néhány óra után hazament. Felesége kacagva fogadta,
otthon minden rendben volt, s an ideje bőven, majd máskor is abbahagyhatja a
dohányzást.
A következő feljegyzés kereskedő apja haláláról
szól: Zeno tizenöt éves korában veszítette el édesanyját, az igazi katasztrófát
azonban apja halála jelentette számára, akit harmincéves korában veszített el.
Őt is, saját magát is siratta.
Közvetlenül halála előtt került hozzá
legközelebb. Nemigen hasonlítottak egymáshoz, legfeljebb egy dologban: az
üzleti ügyekben való járatlanságukban. Mivel azonban egy alkalmazottjuk, Olivi
intézte az üzleti ügyeket, apja tehetséges kereskedő hírében állt. Sokat
dohányzott, ivott is, s anyjának a féltékenységre is volt oka. Csak „erkölcsös”
könyveket olvasott, hogy megőrizze nyugalmát. Fia idegesítette. Olivi
unszolására végrendeletet írt, s ezután egyre többet foglalkozott a halál
gondolatával. Egy este Zenót apja megvárta a vacsorával; bár maga már nem is
tudott enni. Beszélni próbált a fiával. Kereste a szavakat, melyekkel
tapasztalatait átadhatná. Fáradtságra panaszkodott, mégsem akart lefeküdni.
Éjszaka Maria, a szobalány jajgatásra lett figyelmes; az apja eszméletlen volt,
orvost hívtak. Coprosich doktor megmondta, súlyos az eset; ödéma. Azért mindent
megpróbál, talán néhány órára magához térítheti, ha piócákat rendel. A főhős
könyörög, ne tegye, ha úgyis reménytelen, hagyja békében. Ezen össze is
vesznek, de a piócákat akkorra már feltették. Évek múlva álmában tér vissza
Zénónak ez a jelnet.
Apja agóniája napokig tartott, öntudatát azonban
nem nyerte vissza, nem kellett helyzetével szembenéznie. Az orvos szerette
volna, ha sikerül ágyban tartaniuk. Zeno próbálta végrehajtani az utasítást,
így történik, hogy dulakodik apjával, aki halála előtt arcul csapja fiát, majd
elvágódik. A főhőst ezért egy életre furdalja a lelkiismeret.
A következő epizód házassága története. Zeno
összebarátkozott Giovanni Malfentivel, aki vele ellentétben tanulatlan volt, de
kiváló üzletember, s elbűvölte a főhőst, és iriggyé is tette. Malfenti a
hódolatot barátsággal viszonozta, s szívesen oktatta a fiatalembert a
kereskedés szabályaira. Szerette, hogy agyafúrt kópé hírében áll, s a főhőst
beavathatja üzleti titkaiba. Malfenti lett Zeno apósa.
Giovanni goromba őszintesége még halálos ágyára
is elkíséri majd: megvallja, szívesebben látná ágyhoz szegezve vejét, mint
jómagát.
Giovanni családját illetően tartózkodó; Zeno
bemutatkozó látogatása előtt mindössze annyit tud, hogy míg az ő neve az ábécé
legutolsó betűjével kezdődik, mind a négy Malfenti-lány keresztneve az ábécé
első betűjével kezdődik.
Anyóság Zeno nagyon tiszteli, s nem tudja, az ő
csalafintaságának vagy saját butaságának köszönheti, hogy épp azt a lányát
vette el, amelyiket nem akarta. Akkoriban még szép asszony volt az anyós,
elegáns is, s férjével remekül kiegészítették egymást, arról is tudott, hogy
férje megcsalja, de nem haragudott érte.
Augusta kancsal, haja seszínű, termete kövérkés.
A legkisebb lány, Anna viszont bűbájos, nyolcéves forma. Ada és Alberta
mindketten szépek, Ada már felnőtt nő. Zeno úgy érzi, őrá van szüksége.
Egyre többet vendégeskedik a Malfenti családnál,
Augusztával közösen hangversenyeket is rendeznek. Zeno virágot visz a
lányoknak, s igyekszik nagyon szellemes és szórakoztató lenni a társaságban.
Nagy meglepetés akkor éri, amikor házassági
szándéka Ada ellenállásába ütközik. A lány kerüli a Zenóval való találkozást.
A főhőst gyötri a nyugtalanság: úgy érzi, ha Ada
kikosarazza, soha nem nősül meg. Újabb látogatásakor az asszony fogadja, s úgy
tesz, mintha Zeno Augustát tüntetné ki kedvességével, s kompromittálná a lányt.
Zeno megígéri, néhány napig nem keresi fel őket. Nagyon kínlódik, el is
határozza, hogy többé a Malfenti-ház környékére sem megy. Öt nap telik el így,
míg végre az utcán összetalálkozik Adával. Hirtelen egy úr is Adához lép: Guido
Speier. Ada mindkettőjüket meghívja magukhoz estére asztalt táncoltatni. Ekkor
a sötétben Zeno az Ada iránti szerelmét véletlenül Augusztának vallja meg.
Végül, hogy bosszút álljon, ő maga mozgatja meg az asztalt, hogy a „szellem”
Guidónak baljóslatú híreket adjon. Ada még jobban megharagszik. A társaság
azonban megbocsátó. Eközben Guido hegedülni kezd. Zeno csúnyán megkritizálja
játékát. Adának szerelmet vall, de az rémülten kikosarazza, s Augusta húgát
ajánlja maga helyett. Zeno így érvel:
„- Gondolja meg, Ada. Én nem vagyok rossz ember.
Gazdag vagyok… Kissé fura a természetem, de nem lesz nehéz megváltoznom…”
Guidót ócsárolni próbálja, s evvel végleg elront
mindent. Ada után Alberta kezét kéri meg, az azonban bevallja, hogy nem áll
szándékában férjhez menni, tanulni szeretne, hogy író lehesse. Végül Augustát kéri
feleségül, aki titokban szerelmes belé, s bár tudja, hogy érzése egyoldalú,
beleegyezik, mondván:
„- Magának, Zeno, olyan asszonyra van szüksége,
aki kész magáért élni, aki vigyáz a férjére. Szívesen leszek ez az asszony.”
A család örül, lelkesen ünnepli. „Végső soron jó
volt ekkora boldogságot okozni egy családban. Nem tudtam eléggé kiélvezni, de
csak azért, mert nagyon elfáradtam. Álmos is voltam. Íme, a bizonyosság:
előrelátóan cselekedtem. Az éjszakai alvás biztosítva.”
Guido gúnyrajzot készít Zénóról, aki annyira
szívére veszi a dolgot, hogy fájdalmai kezdődnek, amelyek aztán egész életén át
elkísérik.
Az est után Guidóval kávéházba, majd sétálni
megy, úgy kell tenie, mintha világéletében Augustába lett volna szerelmes. Egy falhoz
érnek, Guido lefekszik a falra, s közben egy filozófustól kölcsönzött elvekkel
szónokol a nőkről. Zenóban egy pillanatra felmerül, hogy megöli Guidót, s akkor
megszerezheti magának Adát, de aztán legyőzi ezt az érzést: „Azért jegyeztem el
Augustát, mert jól akartam aludni az
éjjel… Ámde hogy aludjak, ha megölöm Guidót?”
A jegyesség alatt Zeno sokszor ellátogat
Malfentiékhez, majd miután Guidó is eljegyzi Adát, már négyesben vannak a
szalonba. Közben Zeno „kiheveri” Ada iránti szerelmét, mégis, amikor Guido az ő
jelenlétében csókolja meg Adát, kellemetlenül érzi magát.
Esküvőjük napján Zeno még egy pillanatra
habozik, kissé el is késik, ám Augusta őszinteségétől meghatódik. A nászútra
már úgy utazik el, hogy nem szerelmes többé Adába.
A házasság kitűnően alakul, Augusta maga a
megtestesült egészség. „Augusta tudott mindarról, ami megkeseríti az életünket;
ám az ő világában természetessé szelídültek ezek a dolgok. Ha forog is a föld,
attól még nem kell tenge4ribetegséget kapni! Ugyan!”
Augusta kényelmesen berendezi villájukat,
beosztja Zeno napirendjét. Zeno viszont felesége kedvéért még dolgozni is
megpróbál. A vegyészet és a jog után ezúttal a teológia felé fordul, mivel
Olivi nem szereti, ha Zeno zavarja őt az üzleti ügyek vezetésében.
Zeno figyelme a fájdalmaktól a gyógyszerek felé
fordul: egyetemi barátja, Enrico Copler keresi fel, aki vesegyulladással került
a trieszti kórházba, és komolyan elemzi betegségét, a kezeléseket, amelyeket
kapott. Egy délután arra is rájön Zeno, hogy apósa légszomjjal küzd.
Copler jótékonykodni kezd: Zenótól is pénzt kér,
hogy egy szegény, tehetséges lánynak pianinót vegyen, s megismerteti Zenót
Carla Gercóval. Zeno beleszeret Carlába. Küzdeni próbál szenvedélye ellen,
lelkiismeret-furdalást érez kedves és odaadó felesége miatt, akit szeret.
Gyorsan teljesíti felesége régi vágyát: mosókonyhát építtetnek a villába.
Adáék esküvőjére megérkezik Guido apja
Brazíliából. Zeno váratlanul felmegy Carlához, s rájön, hogy a lány nem
gyakorolja az éneklést, azonban úgy gondolja: „Valóban, igazságtalan dolog:
tanulásra kényszeríteni egy szép lányt, akit meg is csókolhat az ember.”
Carla elmeséli, édesanyjával együtt milyen
szegénységbe került. Copler ugyan segített rajtuk, Carla azonban fél, mi lesz,
ha kiderül, mégsem válik belőle énekesnő, nem eléggé tehetséges. Carla a férfi
szeretője lesz. Zeno így írja le a kapcsolatot: „Valószínűleg azért hagyta,
hogy elcsábítsam, mert szabadulni akart Copler nyugtalanító gyámkodása alól;
ugyancsak fájdalmasan lepődhetett meg, amikor rájött, hogy hiába adta meg
magát, mert hisz továbbra is megkövetelik tőle az olyannyira terhes
énektanulást. Ott fekszik még a karjaim közt, s azt hallja, hogy folytatnia
kell a leckéket.” „Az eredmény: harag, elkeseredés, mely még csak nem is talál
megfelelő kiutat. Így hát különböző okokból fura dolgokat mondunk egymásnak
mindketten. Amikor már igazán szeretett, visszanyerte természetességét: azt,
amitől a számítás megfosztotta. Én sohasem viselkedtem vele természetesen.”
Copler haldoklik, a hír elszomorítja Zenót, de
meg is könnyebbül: nem kompromittálja magát Carlával. Most már megengedi, hogy
elküldjék az énekmestert, már csak azért is, mert kárpótolni akarja Carlát,
amiért nem tud eleget adni magából, hiszen ott van a felesége is, akit szeret.
Adáék esküvő előtti vacsoráján Giovanni Malfenti
már nagyon beteg, nem is tud rendesen enni, Zeno viszont a szükségesnél kissé
többet iszik.
Adáék összeházasodnak. Giovanni egyre rosszabbul
van, Augusta éjszakánként az apja mellett virraszt. Zeno enged Carla hívásának,
hogy nála töltse az éjszakát, közben azonban meggondolja magát, és mégis
otthagyja.
Augustának Antonia nevű kislánya születik.
Carlának új énekmestert szereznek: Vittorio Lali
megtalálja a lánynak megfelelő műfajt, csiszolja ízlését is. Megkéri Carla
kezét, aki nemet mond. Zeno féltékeny, de nem akadályozza a további énekórákat.
Carla szeretné, ha Zeno vállalná őt egy kicsit:
sétákat, színházlátogatást javasol. Egy nap a parkba mennek, s ott Tullióval,
Zenóék ismerősével találkoznak. Carlának rá kell jönnie, hogy Zeno mégsem
vállaja őt. Meg akarja messziről nézni Zeno feleségét: Zeno nem a magához
nagyon közel álló Augustát, hanem a szebb, de számára közömbös Adát mutatja meg
feleségeként. A várt hatás helyett az ellenkezője történik: Carla úgy dönt,
férjhez megy az énekeshez, egy ilyen szép és szomorú nőt nem csalhat meg miatta
Zeno.
Zeno kétségbeesetten próbálja Carlát
visszaszerezni, de sikertelenül. Így ér véget több mint egyéves szerelme.
Zeno a sógorának, Guidónak a kereskedelmi
társulásában dolgozik szívességből. Az üzleti vállalkozás már a kezdet kezdetén
is kétes eredménnyel indul: Guido eleve rossz üzlethelyiséget választ.
„Néhány hónapig igazán jól éreztük magunkat
ebben a kicsi, de levegős, világos belvárosi irodában. Dolgozni nem sokat
dolgoztunk (azt hiszem, összesen két ügyletet bonyolítottunk le: egy-egy tétel
használt, üres zsákról volt szó; mindkét esetben még aznap egymásra talált
nálunk a kereslet és kínálat, s mi ugyancsak aznap bezsebelhettük a teljesen
jelentéktelen hasznot), annál többet fecsegtünk afféle jóravaló cimborák
módjára; a derék, naiv Lucianót is belevontuk beszélgetéseinkbe: rajta olyan
izgalom lett úrrá, ha üzleti ügyekről hallott, amilyen más, vele egyívású
fiatalembereket csak akkor szokott elfogni, a nőkről esik szó.”
Tisztviselőjükből, Lucianóból egyébként később a város egyik legsikeresebb
üzletembere lesz.
Guido különös érzékkel utasítja el a jobb
lehetőségeket, s mivel nem bírja el a vereséget, s nem tud idejében szabadulni
veszteségeitől, azok mindig megsokszorozódnak. Különösen jelentős veszteség éri
egy rézszulfát-ügyben. Felveszi Carment, aki ugyan nem ért semmihez, de
gyönyörű ő, s Guido szeretője lesz. Zeno is próbálkozik nála, de sikertelenül.
Ada ikreket szül, de beteg, Basedow-kórt kap,
szeme kidülled, szépsége eltűnik. Egy bolognai szanatóriumban kezelik.
Guido halászni és vadászni jár a szép Carmennal,
egy éjjel Zenót is meghívja.
Ada több hónap után akkor érkezik haza, amikor
Augusta ismét terhes. Alfio nevű kisfia születik.
A társasági mérleg nagy veszteséget mutat. Guido
szeretné eltüntetni, hisz apja pénze fekszik benne, s nem szívesen közli a
kellemetlen hírt: „a tőke fele elúszott”. Adától kér pénzt, feleségének azonban
elege van a rossz házasságból, s nem segít.
Guido ekkor öngyilkosságot kísérel meg. „Nem
átallott hát ilyen drasztikus eszközhöz folyamodni, hogy megtörje felesége
ellenállását! Azt is megtudtam rögtön, hogy ugyancsak óvatosan csinálta:
mielőtt bevette a morfiumot, gondja volt rá, hogy lássák kezében a nyitott
üveget. Így alighogy elkábult egy kicsit, Ada máris hívta az orvost, aki
azonnal intézkedhetett.”
Számítása beválik, megkapja a pénzt. Guido
ígérete ellenére sem bocsátja el Carment, minden folytatódik tovább.
Ada testvéri szeretetre kéri Zenót: maradjon
férje mellett, legyen segítségére. Őneki ugyanis vissza kell mennie a bolognai
szanatóriumba.
Zenóból az évek során mintaférj lett, a család
büszkesége. Guidót is megkedvelte, s nemcsak azért segít neki, hogy elüsse
felesleges idejét a munkával. Zeno rájön, hogy Guido veszteségei csökkentésére
tőzsdézni kezdett, s megpróbálja lebeszélni, de a család többi tagja helyesli a
tőzsdézést. Először nyer, de később egyre többet veszít. Nilini nevű ügynökétől
egy másikhoz pártol, akivel ugyanolyan rosszul üzletel.
A végső összeomlást a cég csődeljárásával lehet
elkerülni: Guido ezt nem akarja.
Pénzt kell szereznie megint, Zeno adna, a család
azonban a csődeljárás mellett van.
Guido öngyilkos lesz: egyedül Zeno érti meg,
hogy nem akart meghalni, hiszen olyan gyógyszert vett be, amelyről tudta, hogy
nem halálos, csak a körülmények sorozatos összejátszása (éjszakai eső stb.)
folytán túl későn próbálják megmenteni.
Zeno ötven órai tőzsdézéssel, miközben a
temetésre nem megy el, visszaszerzi az elveszett vagyon felét. Ada a
gyerekekkel elhagyja Triesztet, Buenos Airesbe költözik férje családjához.
Végül pszichoanalízise történetét, illetve azt
beszéli el a főhős, hogyan élte meg az első világháború kitörését. Zeno
elveszíti hitét az orvosában, aki nagyjából gyógyultnak nyilvánítja. Utólag úgy
látja, vallomásai nem voltak őszinték, igaz, az orvos nem is lett volna képes
arra, hogy megértse. „… bizonyosan tudom, hogy kijelentette: Malfentit is
gyűlöltem: apám helyett. Sokan azt hiszik, hogy nem bírnak meglenni néminemű
szeretet nélkül; nekem viszont – szerinte – felbillen a lelki egyensúlyom, ha
nincs kit gyűlölnöm:” „Azt hiszem, ő az egyetlen ember ezen a kerek világon,
aki hallván, hogy szívesen lefeküdtem volna két gyönyörű nővel, imigyen
tanakodik: „”Lássuk csak, vajon miért akart lefeküdni velük?””
Úgy dönt, abbahagyja a kúrát.
1915 májusában Zenóék néhány napot lucinicói
villájukban töltöttek. Zeno Teresánál, a kis parasztlánynál próbálkozott, de az
kijelentette, öregemberekkel nem kezd. Amikor a kislány apja a háborúról
kérdezi Zenót, az megnyugtatja, nem lesz háború. Egyszer csak, ahogy sétál
hazafelé, „Zurück” kiáltást hall, kiderül, nem tud visszajutni villájukhoz, a
katonák körülzárták. Vissza kell mennie Triesztbe, onnan különleges engedéllyel
eljuthat családjához.
Egy évig nem nyúl naplójához – felbolydult a
világ körülötte, bár az üzleti ügyei jól mennek. Az orvos Svájcból kéri a
feljegyzéseit. Zeno immár megbocsát a doktornak. „Persze nem vagyok olyan
együgyű, hogy meg ne bocsátanék a doktornak, amiért életemben a betegség
megnyilatkozásait látja. Az élet valóban hasonlít egy kicsit a betegséghez: krízisek
és lábadozások váltogatják benne egymást, jobb és rosszabb napok és állapotok.
Csakhogy ez a betegség, a többivel ellentétben, mindig halálos. Nem bírja a
kúrákat. Olyanforma eredményre jutnánk a gyógyításával, akárha – sebeknek vélvén
– be akarnók tömni testünk nyílásait. A gyógyulás fulladással járna.”
A regény vége egy, az emberiséget fenyegető,
kozmikus katasztrófa lehetőségét vetíti előre – az ember egyre gyengébb,
betegebb, s önmaga ellen talál fel gépeket. A föld mélyébe rejtett robbanószer
hatására, „óriási dörej, melyet nem hall már senki sem – s a Föld, visszanyerve
régi, ködszerű alakzatát, élősdiek és betegségek nélkül bolyong tovább az
egekben”.
FRIED ILONA
(Forrás: 111 híres
külföldi regény 1. kötet, Móra Könyvkiadó 1995, 451-459. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése