Neubauer Pál: Meg kell halnod, hogy megszülessél

-         Amerikai történet –

-         Előre! – hangzott a vezényszó.

Taller Izsák, a fiatal kivándorló előrezuhant, megtorpant és azután eszeveszettül forgatni kezdte a szivattyút. A kerék fogója tüzesen vágott a kezébe, perzselte a bőrt, elakasztotta a lélegzetet. A negyven emeletes felhőkarcoló lángban állt: vakító világosság vetette rá magát minden pontra, minden síkra Emberek százai árnyképekként ugrottak le toronymagasságból a lent megfeszülő mentőhálóba. Vasgerendák mennydörgve zuhantak alá és elnyelték azok halálordítását, akik a kiálló balkonokra bukva halálra zúzták magukat. Az égő háztoronyból az emberek egyre csak hullottak alá, mint a cseresznyefáról az érett gyümölcs. Taller Izsák meg csak egyre forgatta a kereket, míg tűzkévék, mennydörgő zuhanások, árnyképek és fantomok közt egyszerre csak megszakadt az öntudat fonala és egy borzalmas légnyomás széttépte az emberi kezet és a kerék fogantyúját.

Valahol és valamikor azután kinyitotta a szemét. Egy kis szoba körvonalainak képzetét fogadta be elsőnek az agy. Mielőtt szeme újra lecsukódott, mintha két emberi alakot, egy fiatal leányt és egy öreg szakállas férfit pillantott volna meg homályosan. Talán kérdezett is valamit, mert még hallotta a leány hangját:

-         Hogy hol van? Hát New-Yorkban!

Ismerős leány – gondolta Taller Izsák és újra mély álmatlan álomba merült.

××

Ez akkor történt, amikor a hajóról épp hogy elbocsátották; vám és egyéb vizsgálatok után alig haladt egy negyedórát a vég nélküli házsivatag közepe felé, hogy odalökték a szivattyúhoz. Nem nagyon emlékezett a dolgokra, amikor másnap reggel a fiatal lány ágyához hozta a reggelit és kérdéseire elmondta, hogy az égő felhőkarcolóról lezuhanó vasgerenda majd agyonütötte volna, de apja az utolsó pillanatban megmentette, vállára vette és bevitte a házukba. Most minden veszély elmúlt.

××

Az óriási acélkonszern összes üzeme tizenkét órán át szünetelt. A munkások ezrei kísérték utolsó útjára Taller Izsák szenátort, az acélkirályt, aki ötven éven át apja volt minden munkásának. A sírt az Észak-Amerikai Egyesült Államok legjobbjai állták körül és maga az elnök búcsúztatta el Taller Izsákot, aki ötven évvel ezelőtt vándorolt ki egy lengyel faluból Amerikába és ötven évi munka árán Amerika egyik leggazdagabb és legtekintélyesebb polgárává küzdötte fel magát. Az elnök ezekkel a szavakkal végezte búcsúztatóját:

„Ötven év előtt, alig hogy a mi földünkre tette a lábát, segítenie kellett egy borzalmas égési katasztrófánál a tüzet oltani – és hű maradt ehhez a kezdethez, mert mindenütt, ahol oltásra volt szükség, ott volt és addig nem nyugodott, amíg az elemeket, az emberi szenvedélyek elemeit meg nem fékezte, a tüzet el nem oltotta. Ezért nevezték a munkások apjuknak.”

Az elnök beszéde után számtalan egyesület delegátusa beszélt. Mikor az utolsó mondat is elhangzott, a megboldogult személyi titkára lépett elő és megkérte a jelenlevőket, hogy fogadják szívesen azt a néhány oldalas füzetet, amely Taller Izsák szenátor végrendelete és amelyet a megboldogult utolsó akaratát teljesítve, szétosztat a jelenlevők közt az elnöktől a munkásokig.

××

Taller Izsák végrendeletében elmondja, hogy szülei elhaltak és épp csak annyit örökölt tőlük, hogy a hajójegyet megvehette. Leírja, milyen nyomorban élte le a fiatalságát, majd beszámol az útról és arról, hogy alig indult meg New-Yorkba, hogy szállás után nézzen, belesodródott az égési katasztrófába.

-         Minden veszély elmúlt – ismételte a lány. – Az apám mindjárt itt lesz – folytatta Taller a végrendeletben élete történetét. – Tekintetünk egymásba fonódott és bámulva vettem észre, hogy az ágyamon ülő lány oly tökéletes szépség, amilyet még sohasem láttam. Kedvesen beszélt hozzám, biztatott, hogy ne tartsak semmitől és azután magamra hagyott. Ösztönösen kiugrottam az ágyból, hogy átkutassam a zsebeim. Néhány dollárom még a zsebemben volt ugyan, de minden igazoló írásom eltűnt. Ellopták, gondoltam rémülten és kiáltani akartam, de ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és a szakállas öreg lépett be a szobába. Szemeit szuggerálóan rám meresztve, lassú léptekkel közeledett felém és úgy állt meg előttem, hogy lentről felfelé kellett néznem reá.

- Nem tudod, ki vagyok, hát megmondom. Apád mostohabátyja vagyok, az, akinek megírtad, hogy kivándorolsz és hogy mikor jössz ide, melyik hajóval. Lázár vagyok, akiről százszor hallhattál odahaza, akit apád százszor elátkozott, ő, a vallásos, engem, az istentagadót. Apád tisztelte az ősi törvényt, én tagadtam Isten létét. Minek mondjam el, apád és anyád szájából hallhattad, hogy a vitából mély gyűlölet, akkora vég nélküli gyűlölet lett, hogy gyerekeinket dobtuk a serpenyőbe: ők téged, én lányomat. Átokkal ajkunkon váltunk el, amikor otthagytam szülőfalunkat és kivándoroltam Amerikába. Azóta sok év múlt el. Tudtam, bíztam benne, hogy egyszer Te is itt leszel. Most itt vagy, most itt az alkalom, hogy eldöntsük, van-e Isten, vagy sem! Mikor megérkeztél és titokban azt remélted, hogy a hajóhídnál megvárlak, nem csalódtál. Ott voltam, de nem árultam el magam és mikor megindultál New-York dzsungelébe, követtelek.

Az öreg égnek dobta karjait, úgy állt egy darabig szótlanul, mintha ahhoz az Istenhez imádkozna, akiben nem hitt, majd folytatta:

-         Terveim gyorsabban valósult meg, mintsem gondoltam volna. A tűz segített meg! Mert… - szeme fellángolt, szavai extázisba csendültek – mert akkor megírtad, hogy kivándorolsz, hogy ide jössz, abban a percben összeadtalak a lányommal… lányom férje vagy papíron… Nézz oda!...

Három groteszk kecskebakugrással az ablaknál termett, félrerántotta a függönyt, intett és én gépiesen követtem. Kezével a szemben levő felhőkarcoló egyik pontjára mutatott, ahol ez állt ökölnyi betűkkel:

„Independent Order Brith Abraham”.

-         Ennél az intézetnél a lányom ezer dollárt kap férje halála esetén. Nos hát, te meghaltál. A tűzvész áldozata vagy! Igazoló irataidat hiába keresed, elszedtem őket és egy halott zsebébe csempésztem azokat, egy halottéba, akit egy leomló vasgerenda agyonvágott és akinek a zsebeiből előzőleg mindent kivettem… Halott vagy! és értsd meg: nem az apád istene az Isten! Nem a szellem, hanem az anyag - - a pénz, a dollár! Meghaltál és így jutok végre hozzá az első ezer dollárhoz, egy összeghez, amit semmi munka árán eddig nem tudtam magamnak kiverekedni. Az intézetnél a Te neved szerepel mint lányom férjének a neve. A papírok mind rendben vannak. Meg fogom kapni az ezer dollárt, egy beláthatatlan vagyon alapkövét.

Öklével az asztalra vágott:

-         Apád akarta így! Téged, a fiát és a lányomat tette meg tétnek! Most elvesztette a játszmát! Én nyertem meg, én és a dollár istene. Tervem tüneményes gyorsasággal sikerült és akkor is sikerült volna, ha a tűzvész nincs segítségemre. New-Yorkban elég a gazdátlan halott…

Aztán pillanatokig, percekig csend volt a kis, nagyonszegényes szobában. Apám a jobb oldalamon. Szótlanul rám nézett. Kezében a Szentírást tartotta. Egyik kezével rámutatott. Bal oldalamon apám kérlelhetetlen ellensége, az istentagadó, dollárimádó öreg.

-         Meg kell halnod, hogy megszülessél! – hallottam baloldalt.

-         Megjutalmazlak ezredíziglen, ha parancsaimat követed! – Apám szelleme szólt így.

De még mielőtt öntudathoz jutottam volna, egyedül voltam ismét a szobában.

××

A nagy szenátor végrendelete azután szinte üzletszerűen száraz mondatokban arról számol be, hogy Taller Izsák feleségül vette az öreg lányát, akinek hozománya az az ezer dollár volt, amit az Independent Order Brith Abraham tényleg kifizetett.

-         … és ebből az ezer dollárból keltek ki a milliárdok, a gyárak, a konszern. Halálom történetét senki sem tudta meg: itt mondom el először, mint életem történetét. Egyedül állok a világban. Utolsó akaratom. holttestem vitessék vissza szülőfalumba; temessenek el szüleim mellé. Egész vagyonom a munkásaimé, akik egy halottnak segítettek élete felépítésében. Erről külön részletesen rendelkezem. Ezer dollárt pedig fizessenek vissza kamatos kamattal az Independent Order Brith Abraham-egyesületnek, mert rajta kívül senkinek sem volt igaza: sem istenhívő apámnak, sem istentagadó apósomnak.

××

A munkások ércszobrot állítottak Taller Izsák szenátornak. Mert nem értették meg végső akaratát, nem értették ezt a mondatot:

„Ezer dollárt fizessenek vissza…”

Nem értették a halálos élet és az élő halál megrázó történetét. Pedig mindez valóban megtörtént. Amerikában, a huszadik század elején. És a történet kettős mozgatója az istenhit és az 

istentagadás volt.

Forrás: Képes hét 1. évf. 1. sz. (1928. október 7.)