I. Szabó Lőrinc
II.
a) Kötetek és témák
b) Te meg a világ
c) Különbéke
d) Gyermekversek
e) Filozófia
f) Szerelem
g) Tücsökzene
III. Összegzés
Az
avantgárd polgáribb változataként hívta fel magára a figyelmet, de egyértelműen
egyik irányzathoz sem sorolható Szabó Lőrinc. Kezdő költői alkotásaiban még a
századforduló klasszicizáló hangja uralkodik, a 20-as évek második felében a
lázadó magatartás szervezi költészetét. Akkor találja meg igazi egyéniségét,
amikor hátat fordít az avantgárdnak, felismeri a költői modernség olyan útjait,
amelyek nem mondanak ellent a hagyományok folytatásának.
Kisnemesi
család sarja. Apja mozdonyvezető, ami a család állandó vándorlását vonta maga
után. A debreceni Református Főgimnáziumban tett hadiérettségit, majd bevonult
katonának. Az őszirózsás forradalom után hazajött, majd Budapesten
gépészmérnöknek, később pedig bölcsésznek tanult, végül újságíróként
helyezkedett el. Szellemi nevelője Babits, aki a Nyugatnál jelentkező, nagy
nélkülözések közt élő fiatal tehetségre felfigyelt. Kapcsolatuk később érzelmi
és szakmai okokból is felbomlik. Szabó Lőrinc 1921-től az EST-lapok munkatársa.
Itt ismerkedik meg a lap vezetőjének, Mikes Lajosnak a lányával, Klárával,
akivel titkon házasságot köt. Két gyermekük született: Lóci és Klára. Életében
nagy szerepe volt a szerelemnek, de házassága rosszul sikerült. 1924-től
kapcsolatot kezdett Korzáti Erzsébettel, amelynek az asszony öngyilkossága
tragikus véget vetett 1950-ben.
Az
1920-as évektől Szabó Lőrinc sokat járt külföldön, 1938 és 1942 között
„hivatalos” sajtótudósítóként is dolgozott, amiért 1945 után súlyosan
vezekelnie kellett. 1947-től szinte csak műfordításokból élt.
Költészetén
többféle hatás érződik. Egy ideig az expresszionizmus vált uralkodóvá, de Szabó
Lőrinc egyéni stílust formált az őt ért hatásokból. Babitsnál nyersebb képet ad
az őt körülvevő valóságról, mindenekelőtt a kispolgári értelmiségi réteg
világáról. Ehhez általában egy közvetlenebb érzelmi-gondolati önkifejezés
társul. Verseiben sohasem jutnak túlsúlyba a lírai hangok, a költemény mindig
azt mondja, amit a benne foglalt mondatok összessége, a szavak is önmagukat
jelentik. A képek kontúrjai világosak, élesek, akár a kifejtett gondolatok
logikája vagy a vers egészének szerkezete. Az illúzióvesztés mozzanata sem
hiányzik költészetéből. Egyfelől az az ember ébred rá versében a kapitalista
társadalom életének embertelen zaklatottságára, aki egy panteista, ifjú képzettel
megfestett világból érkezik a modern nagyváros forgatagába. Másfelől az újítás
hitével és lázongásával induló ember adja fel a változtatás reményét.
Érett
költészetét 1932-től, a Te meg a világ
című kötetének megjelenésétől számítjuk: e kötetben a költő lázongásának kettős
ellensúlyát figyelhetjük meg. Egyik irányból a külvilág állja útját
önmegvalósításának, másik ellensúlya az ember személyiségének az összetevője;
aki átlátja a korlátok beláthatatlanságát, és tudomásul veszi, hogy a külvilág
nem változik, csakis az egyén törheti össze magát.
Eddigi
szemléletéből fakadó következtetéseit vonja le a Különbéke című kötetében. A kötet mondanivalója az élet
törvényeinek általános könyörtelenségét, az emberi küzdés értelmetlenségét
sugallja. A makacs kiútkeresés és a kiábrándult belenyugvás között feszülő
drámai egyensúly jellemzi a kötet címadó epikus versét is: megköti a világgal a
maga különbékéjét, nyugalma érdekében elfogadja a rászabott játékszabályokat,
felfedezi az élet apró örömeit, a magánélet idilljébe menekül. A költő vallomása
szerint – húsvét előtt írta a verset, abban a hangulatban, amikor az ember az
ünnepre készül -, a húsvét véres ünnep. Benne az ószövetségi megaláztatás
emléke kapcsolódik a bűnt megváltó keresztáldozattal. Ez a vers annak a dialógusnak
a misztériuma, amely a rossz és a jó határán, az elkeseredettség leírásában a
megújítás lehetőségét villantja fel. „Különbékét” köt „a semmivel”: olyannak
fogadja el az életet, amilyen, s nem lázad. Megbékél az emberiséggel, s
megpróbálja elviselni a lét adottságait: „úgy nézem, elszánt nyugalommal, / az
életet, / mint reménytelen lepratábort / vagy h arcteret… / s a leprások közt
fütyörészek / és nevetek / s egyre jobban kezdem szeretni / a gyerekeket.”
Az
1930-as évek második felétől kezdődően megváltozik a költő világszemlélete.
Lemond a társadalmi-szociális kérdések feszegetéséről, s beletörődik abba, hogy
a világot nem lehet megváltani, megváltoztatni. A lázadás helyét a bölcselkedés
váltja fel. A költő pesszimistán konstatálja, hogy a világ „ezer darabra” esett
szét. Nincs más út, csak a magányba menekülés: „Rejtőzz mélyre, magadba! Ott /
még rémlik valami elhagyott / nagy és szabad álom…”
A
harmincas években, a Különbéke című
kötetben jelent meg költészetében a kisfiával kapcsolatos élmények tematikája,
a Lóci-versek csoportja. Ebben arról számol be a költő, miféle verset ír az
óvodás korú kisfiú Istenről, s hogyan szembesült ő, az apa – először csak
meglepetten, aztán „ijedten”, végül „eltűnődve” – a váratlanul elé táruló
mélységgel. Lóci kétsoros, mégis találó verse így definiálja az Istent: „Az
életet adja, adja, / egyszerre csak abbahagyja.” Szabó Lőrinc örül, ha a
körülötte dúló háborúságban is tud verset írni. Eben a magára kényszerített
belső békében csak a gyermekekben tud elképzelni egy jobb világot. A
gyermekvilághoz való vonzódása lesz a Lóci-, és a Klára-versek ihletője. 17
ilyen verse jelenik meg a Különbéke című kötetében. A költő gyerekeitől újra
megtanult örülni az életnek. Ezekből a versekből a derű, a nyugalom, a béke
árad.
A
kötetben új témaként jelentkezik a keleti, buddhista filozófia és költészet
hatása. Felerősödött a költőben a világ megismerésének lehetetlensége: a
természet örök körforgása szerint az állítás és tagadás, a látszat és valóság
egyszerre lehet igaz.
Szabó
Lőrinc költészetének egyik vezérmotívuma a szerelmi szenvedély, az erotikus
vágy. Szinte rögeszméje a test látványa, ami a szerelmes gondolatok, érzések
felébresztője, ezért minden szép nőt vágyaival halmoz el. Gyakran önkritikát is
gyakorol, s megretten a saját pánerotizmusától. Nála a szerelem nem ünnepi
természetű. Nő és férfi között csak az érzékek kapcsolatát ismeri el őszintének
és igaznak. Szeretni is csak a maga törvényei szerint tudott.
Tízévi
házassági és tizenöt évi szerelmi tapasztalat ihlette az egyik legismertebb
versének megírására, a Semmiért Egészen
címűre. Ez a híres-hírhedt „szerelmes” vers a legbensőségesebb emberi
kapcsolatok egyikét, a szerelmesek közötti érintkezést mutatja be különös
nézőpontból. Könyörtelen mű ez, de ettől a könyörtelenségtől a vers írója is
szenved. Gyötri az önvád, mérhetetlen önzésének tudata, s az is, hogy társától
valójában lehetetlent követel: azt kívánja a másiktól, hogy mondjon le
önmagáról, legyen olyan, „mint egy tárgy”, amely „halott és akarattalan”, s ezért
az odaadó hűségért nem tud ígérni hálából semmit sem. A kegyetlenül önző,
követelőző szenvedély mélyén azonban keserűség, kiábrándultság, fájdalom
húzódik meg. Nemcsak a szerető kiszolgáltatottságát követeli, ő maga is ki van
szolgáltatva saját vágyainak. Olyan jelenséggel azonosul, melyet gyűlöl, és
ettől szenved.
A
hűtlen férfi szerelmi társától feltétlen hűséget, teljes odaadást és önfeladást
követelt. A költő maga is úgy értékelte a szerepét ebben a kapcsolatban, amire
az önző küzdelem, a kétségbeesés a női hűségért lesz jellemző. „Rettenetesnek” mondja
a maga zsarnoki követelését, de gyanakvó féltékenységét csak úgy tudja
elcsitítani, ha a nő a „világ ellentéte” lesz, és teljesen a férfi világán
belülre kerül. A „kinti” világban a szerelem csupán „két önzés titkos párbaja”,
a „bentiben” legyen ez teljes alázat és áldozat. Milyen könyörtelenül hangzó
szavak ezek: „törvényen kívül, mint az állat, / olyan légy, hogy szeresselek. /
Mint lámpa, ha lecsavarom, / ne élj, mikor nem akarom.”
1950.
február 12-én meghalt Vékes Endréné Korzáti Erzsébet, akinek halála porig
sújtotta a költőt. Kínzó önvád gyötörte, hiszen amit a Semmiért Egészen című
versben még gőgös önhittséggel felajánlott cserébe zsarnokságáért, az puszta
ígéret maradt.
A huszonhatodik év című ciklust a 25 évig
tartó szerelmi „történet” után írja, amelynek alcíme: Lírai rekviem
százhúsz szonettben. A sors fintora, hogy a halál nem természetes halál,
hanem öngyilkosság A gyászév tépelődés, jajongás, kétségbeesés, reménytelen
vágyakozás az eltűnt boldogság, a halott szerelmes után. A rekviem legjobb
darabjaiban a szerelmi érzésnek és saját fájdalmának elemzését adja a költő.
Teljesíti azt is, amit a Semmiért Egészen utolsó soraiban megfogadott: „… majd
elvégzem magamban, / hogy zsarnokságom megbocsásd”.
A
Tücsökzene című kötete életének
egész folyamatából kiragadott epizódok leírása, amely összesen 370 ciklust
tartalmaz: önéletrajzi jellegű visszaemlékezés és az életszámvetés lírai
krónikája. 1947-től ’57-ig írta a ciklust, mely műnemét tekintve a líra és az
epika határterületén helyezkedik el, a lírai látásmód fogja össze. A kötet alcíme: Rajzok egy élet tájairól.
A költő az élet értelmén való elmélkedés szándékával újra átéli életútját. A
nyári éjszakán az ablakon beáramló tücsökzene mámoros hangjaira indul az
emlékezés, a múlt pillanatainak felidézése. A gyermekkor boldog idejében még
„Egy volt a Világ”, „a tengertől még nem váltam külön, nem voltam sziget”. Majd
az öntudatra ébredéssel megszűnik az idill, vívódások, küzdelmek korszaka
következik. A ciklus utolsó darabjainak révült varázslatában aztán Szabó Lőrinc
újra megtalálja a harmóniát, átélheti teljes mámorát.
Összegyűjtött
verseinek kiadásában Valami szép címen szerepelnek az 1944 és 1956 között írt
költeményei, amelyekben panteizmusa éled újra, a „mindenség örömét” énekli, a
természet jelenségeiben a világ végtelenségét éli át.
Szabó
Lőrinc versei annak a modern embernek a világfelfogását hirdetik, aki
kiábrándult minden eszményből, nem képes hinni semmiben, az életet
értelmetlennek, a világot rossznak, az embert kegyetlennek látja. A költő
ugyanakkor tudja, hogy ez a semmit sem érő élet a mindenünk. Ennek gazdagságát
és örökkévalóságát hirdeti.
Életművének
számottevő részét áthatják filozofikus gondolatai, melyek az emberi
tehetetlenségről szólnak: az ember rajta kívül álló magasabb törvényeknek van
alávetve, s a természet törvényei az ember sorsát írják körül.
VARGA
ZSUZSANNA
Forrás: Varga Zsuzsanna:
Házi dolgozatok könyve 4. – A 20. század irodalmából – Szerkesztette: Maczák
Edit - ITEM Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése