Kisfaludy Atala: Kis leányom bokrétájához

(midőn azt Lisznyaynak adá.)

Kis bokrétám gyöngyvirágból,

Félig feslett rózsaszálból

Édes illatot kinek adj ?

Kinek nyíljál, kinél hervadj?

És a csermely így susogott:

„Énnekem add a virágot;

Habjaimon hordozgatom,

Lágy hullámon elringatom."

S a nap küld esdő sugarat:

„ A virágot énnekem add;

Hő keblemre pihentetem,

Sugarammal ölelgetem."

És a csalogány így szóla :

„Enyim legyen a bokréta;

Mondok reá oly éneket,

A minőt még ajk nem zengett."

Bokrétám nem a sugáré,

Sem a zengő kis madáré.

Nem adhatom a pataknak,

Másnak szántani én azt, — másnak !

Nyájasabb ő a pataknál,

Szíve melegebb a napnál,

És a mi a dalt illeti,

Szebbet nem énekel senki.

Csalogányról van egy dala,

Melyről nem tudhatni, hogy a

Csalogány zengé-e róla,

Vagy ő azt a csalogányra?

Kis bokrétám gyöngyvirágból,

Félig feslett rózsaszálból,

Édes illatot neki adj,

Neki nyíljál, nála hervadj.

(Forrás: Kisfaludy Atala összes költeményei – Kaposvár – Jeiteles Herman Nyomda 1880.)