Elmondom. Halljad gyászos homály után
Új fényre lépett szép haza! Ghymesi
És gácsi gróf Forgách Miklósnak
Érdemeit kijelenti lantom.
Ne várjad azt, hogy tős-gyökeres nemét
Hírleljem, azt a régi dicső nemet,
Kit régen elmúlt századokban
Pápa s király vetekedve tisztelt.
Ámbár szerencsés, aki nagy érdemes
Vérrel dicsekszik, nem nagy azért maga:
A vérrel érték száll fiakra,
Nem pedig a jeles ősi érdem.
Többet nyom ennél, ami tulajdona
E nagy fiadnak. Melly kegyes és igaz,
Melly bátor és érett tanácsú?
Tudja nemes Nitra és csudállja.
De szinte mint a nap ragyagó tüze
Meggyőzi a szép csillagos éjtszakát,
Úgy múlja fellyűl halhatatlan
Díszeit édes hazánk szerelme,
Melly, mig hazánknak dolgai bóldogúl
Folytak, sok ajkról olly gyakran hangozott
Mint lágy-meleg kedves tavaszkor
A rekegés iszapos tavakban;
De hallgatás vólt a tavi partokon,
Mihelyt keményebb fúvatag a vizet
Hűltötte s a hervadt mezőket
Őszi hideg dere béfödözte.
Haj! melly kegyetlen dér sütögette el
Magyar szabadság! gyenge virágidat!
Oh fájdalom! most is keserves
Könyveim hullanak a szememből!
S míg így vesződtél, elnyomatott haza!
Ki merte száját tátani? Nyögtenek
Suttomban és téged sirattak
Sok fiaid, de ki fogta pártod?
Nem kis merészség fő urat inteni,
Ki, megcsalatván jónak ürűgyivel,
A régi törvényt nem böcsűli.
Nem telik ez ki apró fiaktól.
Csak ritka szív bír olly tehetős erőt,
Melly minden hasznát tiszteit, életét
A nemzetünknek köz javáért
Áldozatúl bemutatni merné.
Ezt merte Forgách. Híres az ő szava,
Mellyért lenyomták őtet irígyei;
De Nitra ismét béfogadta
S újra dicső feje a megyének.
Böcsűld bajodtól megszabadúlt haza!
Békéllj kezéhez, bizd magadat reá;
Készítsed érdemlett jutalmát
E javadat szerető fiadnak.
Veled s miattad szenvede; általad,
Fő polcra hágjon. Nagy jeles érdeme
Országra elterjedt; ne légyen
Tisztinek is szorosabb határa.
Új fényre lépett szép haza! Ghymesi
És gácsi gróf Forgách Miklósnak
Érdemeit kijelenti lantom.
Ne várjad azt, hogy tős-gyökeres nemét
Hírleljem, azt a régi dicső nemet,
Kit régen elmúlt századokban
Pápa s király vetekedve tisztelt.
Ámbár szerencsés, aki nagy érdemes
Vérrel dicsekszik, nem nagy azért maga:
A vérrel érték száll fiakra,
Nem pedig a jeles ősi érdem.
Többet nyom ennél, ami tulajdona
E nagy fiadnak. Melly kegyes és igaz,
Melly bátor és érett tanácsú?
Tudja nemes Nitra és csudállja.
De szinte mint a nap ragyagó tüze
Meggyőzi a szép csillagos éjtszakát,
Úgy múlja fellyűl halhatatlan
Díszeit édes hazánk szerelme,
Melly, mig hazánknak dolgai bóldogúl
Folytak, sok ajkról olly gyakran hangozott
Mint lágy-meleg kedves tavaszkor
A rekegés iszapos tavakban;
De hallgatás vólt a tavi partokon,
Mihelyt keményebb fúvatag a vizet
Hűltötte s a hervadt mezőket
Őszi hideg dere béfödözte.
Haj! melly kegyetlen dér sütögette el
Magyar szabadság! gyenge virágidat!
Oh fájdalom! most is keserves
Könyveim hullanak a szememből!
S míg így vesződtél, elnyomatott haza!
Ki merte száját tátani? Nyögtenek
Suttomban és téged sirattak
Sok fiaid, de ki fogta pártod?
Nem kis merészség fő urat inteni,
Ki, megcsalatván jónak ürűgyivel,
A régi törvényt nem böcsűli.
Nem telik ez ki apró fiaktól.
Csak ritka szív bír olly tehetős erőt,
Melly minden hasznát tiszteit, életét
A nemzetünknek köz javáért
Áldozatúl bemutatni merné.
Ezt merte Forgách. Híres az ő szava,
Mellyért lenyomták őtet irígyei;
De Nitra ismét béfogadta
S újra dicső feje a megyének.
Böcsűld bajodtól megszabadúlt haza!
Békéllj kezéhez, bizd magadat reá;
Készítsed érdemlett jutalmát
E javadat szerető fiadnak.
Veled s miattad szenvede; általad,
Fő polcra hágjon. Nagy jeles érdeme
Országra elterjedt; ne légyen
Tisztinek is szorosabb határa.
(Forrás: Deákos költők – A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára – Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. – mek.oszk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése