Elbocsátlak ismeretlen utra,
Menj ki a világba kötetem;
Légy szivemnek hűséges tolmácsa
Részedül bár milyen sors legyen.
Ha paloták diszes asztalára
Vinne egykoron majd végzeted:
Meg ne ijedj, hanem mondd el bátran
A legszentebb szabad elveket.
Vagy ha látsz az ablakon keresztül
Halvány arczot és rideg szobát:
Add a sorstól üldözött kebelnek
Barátságod és részvéted át.
Ha ellenségünk kezébe jutnál,
El ne hagyjon a lelkierőd:
Átkozd meg, ha mindjárt szétszakit is,
Vagy ha még lehet, téritsd meg őt.
Mondj, szerelmes suttogó szavakkal,
A leánykát boldogitva, dalt:
Ámde késztesd őt legott mosolyra
Hol bús hangod egy könyet kicsalt.
S igy bolyongva, hogy ha hirt szereznél
A világnak tarka szinpadán,
Megköszönném s hálából irántad
A felét veled megosztanám.
De ha benned, a hazáról szólva,
Egyetlenegy hideg hang akad:
Volna bár mily nagyszerü a többi –
Semmisülj meg ugy egy percz alatt!
Forrás: Balogh Zoltán
költeményei - Méltóságos Özvegy gróf
Batthyányi Lajosné, született gróf Zichy Antónia ő nagyságának, az édes haza
legérdemdúsabb leányának mély hódolattal ajánlja szerző - Sommer Lipót
könyvnyomdájában Bécs, 1863.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése